Kiszállt Talma mögül a MOL

bigiboy, 2010. július 16., péntek
Nem jöttek a várt eredmények, nem várt tovább a nemzeti olajtársaság, felbontották a szponzori szerződést. A munka folyatódik - szögezik le Talmácsiék.

Csütörtöktől megszűnt az együttműködés a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2-es kategóriájában szereplő Talmácsi Gábor és főszponzora, a MOL Nyrt. között, jelentette be a motoros menedzsmentje pénteken.

A Faster Management szerint a támogatói szerződés alapján a vállalatnak lehetősége volt hat futam után felbontani a megállapodást, a cég élt ezzel az opcióval, mert Talmácsi nem hozta az elvárt eredményeket.

A szerződésbontás a 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnoki címet szerzett versenyző jelenlegi csapatát, a Fimmco Speed Up Teamet is érinti, miután a MOL az istállót is támogatta. A csapatvezetés változatlanul bízik Talmácsiban, elfogadta, de értetlenül áll az olajipari vállalat döntése előtt.

Talmácsi Gábor

Nekünk is leesett az állunk!

„Sajnálom, hogy a főtámogatóm szezon közben így határozott, de folytatnom kell a megkezdett munkát, amelynek a hátralévő tíz versenyen meglesz az eredménye” - idézte a közlemény Talmácsit. - A nehéz helyzet ellenére a Speed Upnál bíznak bennem, én ezt sikerekkel szeretném meghálálni.”

Talmácsi megköszönte a MOL-nak az öt évig tartó együttműködést,  kiemelte, a céggel együtt lett vb-győztes és jutott el a MotoGP-be, amely történelmi siker volt egész Magyarországnak.

Stefano Favaro, Talmácsi menedzsere elhamarkodottnak nevezte a MOL döntését, folytatják a versenyzést, a sikerek pedig meghozzák majd a szponzorokat is, amire szükség van, mert a motorsportban nélkülük nem lehet fennmaradni.

„Gábor Magyarország legmagasabban lobogó zászlója nemzetközi szinten, nem értem, hogy egy magyar cég miként hozhatja őt ilyen helyzetbe” - kommentált Luca Boscoscuro, a Speed Up csapatvezetője.

Talmácsi Gábor

A mai szabadedzésen már nem volt MOL logo sem a sisakon, sem a motoron.

„Mindent megteszünk, hogy Gábor befejezhesse a szezont, és a lehető legjobb világbajnoki szereplést produkálja. Érthetetlen számomra a MOL döntése, mert a csapatnak is kiemelt támogatója volt, mi pedig már kétszer nyertünk, bizonyítottunk. Nehéz helyzetbe kerültünk, de a mi két versenyzőnket tartom a legjobbnak a mezőnyben, így kétségem sincs a sikeres szereplésünk felől.”

Talán valóban korai volt a kenyértörés, hiszen Gábor a múltkori hispán tesztelésen szép időket motorozott, mint ahogy a mai szabaedzésen is: második lett Simone Corsi mögött.

“Az aragóni tesztelésnek meg lett az eredménye, sokkal jobb az érzetem a motorral. Könnyebben fordul a gép, kezelhetőbb a féktávokon is. Sok munka vár ránk ezen a hétvégén, szeretnénk végig a legjobbak között maradni. Az alapbeállítások megvannak, finomításokon kell dolgoznunk, hogy a versenyen is csatázni tudjak.” - nyilatkozta Talma az edzés után.

Forrás: MTI, Faster Management

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

vazulpapa, 2010. júl 23., péntek 12:34
És erről minden egyes hozzászólásoddal tanúbizonyságot adsz...
ujonc30, 2010. júl 23., péntek 12:30
vazulpapa, nem is tudnál foglalkozni velem,mert az értelmi szinvonalad messze elmarad mögöttem...
marcello, 2010. júl 23., péntek 10:19
Bocsánat, a kis Gosztonyi durrantott egyet a 2. félidőben.
marcello, 2010. júl 23., péntek 10:16
De. Kikaptak Mariborban 2-0-ra. Kapura sem lőttek. 1-1 volt az első meccs itthon.
zsoltkokas, 2010. júl 23., péntek 08:52
Nem a Videoton esett most ki az Európa-ligából...?
marcello, 2010. júl 23., péntek 01:09
Red Blue Debils
morini, 2010. júl 23., péntek 00:41
Találtam!!! Talma vs. Videoton? A Talmácsi-féle támogatásmegvonás időpontjával (a hatodik, július 4-i futam után) szinte egyszerre, július 1-étől lett a Mol a Videoton FC labdarúgócsapat "gyémántfokozatú támogatója". Megkérdeztük a Molt, hogy az eddig Talmácsira költött pénzt fordítják-e ezentúl a Videotonra (mely csapat mérkőzésein rendszeresen ott van OKimi Raikonnen Viktor miniszterelnök is). A Mol válasza szerint "időben és logikailag is elválnak az események. Talmácsi Gábor szerződésének felbontása és a Videotonnal kötött együttműködés között nincs összefüggés. A labdarúgás az elmúlt években megítélésünk szerint rengeteget fejlődött, a tavalyi első osztályú bajnokságban már volt igazi izgalom, és a színvonal is közelebb került az európaihoz. Ezért döntöttünk úgy, hogy felvállaljuk az eddigi legjobb nemzetközi eredményt szállító csapatot, hűnek maradva szponzorációs elveinkhez, vagyis e támogatás is teljesítményfüggő. Talmácsi Gábor esetében is mindent megtettünk annak érdekében, hogy folytatódhasson az együttműködés, de a motorversenyző menedzsmentjével nem tudtunk végül megállapodni."
xjr1300, 2010. júl 22., csütörtök 17:41
Ez azért fontos hír lehet: Talma vs. Videoton? A Talmácsi-féle támogatásmegvonás időpontjával (a hatodik, július 4-i futam után) szinte egyszerre, július 1-étől lett a Mol a Videoton FC labdarúgócsapat "gyémántfokozatú támogatója". Megkérdeztük a Molt, hogy az eddig Talmácsira költött pénzt fordítják-e ezentúl a Videotonra (mely csapat mérkőzésein rendszeresen ott van OKimi Raikonnen Viktor miniszterelnök is). A Mol válasza szerint "időben és logikailag is elválnak az események. Talmácsi Gábor szerződésének felbontása és a Videotonnal kötött együttműködés között nincs összefüggés. A labdarúgás az elmúlt években megítélésünk szerint rengeteget fejlődött, a tavalyi első osztályú bajnokságban már volt igazi izgalom, és a színvonal is közelebb került az európaihoz. Ezért döntöttünk úgy, hogy felvállaljuk az eddigi legjobb nemzetközi eredményt szállító csapatot, hűnek maradva szponzorációs elveinkhez, vagyis e támogatás is teljesítményfüggő. Talmácsi Gábor esetében is mindent megtettünk annak érdekében, hogy folytatódhasson az együttműködés, de a motorversenyző menedzsmentjével nem tudtunk végül megállapodni."
xjr1300, 2010. júl 20., kedd 23:19
Ne legyen igazam, de én is osztom "vazulpapa" véleményét! Borzalmasan sajnálnám ha elküldenék a csapattól! :(
vazulpapa, 2010. júl 20., kedd 14:13
Látom, itt is osztod az észt ujonc30. Hihetetlen egy csóka vagy. Mindegy, nem foglalkozom a ****ságaiddal. Amit meg a témához hozzátennék: valaki elhitte, hogy az egész ügy nem a politikáról szól? Nem szeretném, ha igazam lenne, de valószínű, hogy pár verseny múlva megköszöni a Speedup csapat Talma közreműködését, amit nagyon sajnálnék, mert jó őt ott látni a mezőnyben. Nekem is vérzik a szívem, hogy nincs a dobogón és nem nyer versenyeket. Ő egy melós motoros, és nem egy őstehetség mint mondjuk egy Spies vagy Rossi vagy Lorenzo. Ennyit lehet elérni kemény munkával, innentől sajnos a tehetség faktor az, ami kiemel egy versenyzőt a többi közül. Peace emberek!
ujonc30, 2010. júl 18., vasárnap 19:31
motogpfun, neked gyerekeid? A világ érdekében remélem, hogy nem lesz. Fdav, remélem hamarosan kapsz egy szép magyar nevet is. :)
exducatis, 2010. júl 18., vasárnap 19:18
Én már láttam. A suphio ugyan ilyen figura. :DD
fdav1223, 2010. júl 18., vasárnap 13:52
...ujonc30, neked ez már nagyon sokadik beszólásod, flegmálásod Talma felé, eltelt a VB cím óta 3 év, és be kell látnom, hogy Talma az a versenyző, aki olyat mutat a világnak küzdeni akarásból, és motorozásból, amit nem igazán láttam még senkitől; évekig versenyzett gyengébbnél gyengébb motorokkal, de soha nem adta fel, és eljutott oda, amiről mindig álmodtam, hogy egyszer majd a királykategóriában versenyzik - köszi Gábor, én (és tudom hogy ujonc30 is így van ezzel) soha nem felejtjük el, amit letettél ebben a sportban. De hidd el ujonc30, hogy te szintén olyat mutatsz ennek a fórumnak, amit még nem igazán láttam senkitől: ekkora egy megsavanyodott sz arrágó kötsögöt nem láthattak még az itt fórumozók, és azért hidd el, ez is érdem...én legalább annyira szurkolok neked mint Talmának, sőt, jobban, csak neked azért, hogy sokáig éld nyomorult életed!
motogpfun, 2010. júl 18., vasárnap 10:12
Tudod mi a legnagyobb bajod Neked ujonc30!?? Hogy Te a süllyesztőbe születtél és ott fogsz maradni..... Igen GABI el fog tűnni a.......csak az a baj hog y az első és még sokáig egyetlen keleti-blokkos gyorsasági világbajnok és az is marad 100 év múlva még ha akkor már csak kevesen fognak rá emlékezni !! Én azért még mesélni fogok a sokáig a gyermekeimnek, barátaimnak az élményről amit a Ő motorozása jelentett ennek az országnak és Nekem 1987-től napjainkig és még remélem sokáig....
brousse, 2010. júl 17., szombat 21:45
Félek, hogy erre politikai okokból került sor (fosnak OKimi Raikonnenkától), a mostani csisztkák miatt mindenki félti a pozicióját - csak a focira lesz pénz ezek után. Azt hiszem a MOL emblémája elég sokszor lehetett látni mind a motorokon mind a versenyzőkön. EZ is olyan kezd lenni mint a F-1-ben a Kubica esete akit a lengyel olajtáraság mindenki mást segített csak a saját földiét nem. Azt hiszem Talma már letett egy-két eredményt az asztalra. A ralisokra költöttek többszáz milliót evetizrdekenkeresztül és eredmény meg semmi...
tizi67, 2010. júl 17., szombat 10:04
Az eredmény illetve eredménytelenség egy dolog. Talma nem szerepel olyan rosszul, hogy ne lehessen fantáziát látni a szponzorálásában, főleg úgy, hogy már nem egy "nyeretlen kétéves". Világbajnoki futamgyőzelmek, világbajnoki cím, ezek a dolgok nem évülnek el. A hatalmas baj -és nem csak a MOL számára- a közvetítés hiánya. Sok olyan néző van, átlagemberekről beszélünk, nem technikai sport-fanatikusokról vagy motorosokról, én is ismerek sok ilyet, aki egész egyszerűn azt sem tudja,hogy Talma idén egyáltalán "hol van", versenyez-e, van-e még egyáltalán motorverseny. A mindenki által hozzáférhető tévéközvetítés elmaradása miatt megszünt a versenyek hírértéke, a szponzorok számára megszünt a felület. Értem is, hiszen azért fizetnek, hogy a nevük "megjelenjen, eljusson" az emberekhez ebben a közegben, meg nem is értem meg, hiszen a szponzoráció ilyen magas szinten is egy igen jövedelmező és a résztvevők számára kényelmes nemzetközi "pénzmosás". De nyilván megvan az számunkra láthatatlan ok is, ami miatt most ez a döntés született. Sajnálom, de remélem Talma rácáfol a dolgokra és nem visszaveti, hanem doppingolja majd ez a változás. Az pedig, hogy Talma eltűnik a süllyesztőben... Ennyire ne legyünk már kárörvendő magyarok. Ez a srác történelmet írt, lehet szeretni vagy fikázni, ez akkor is tény.
jaguar7, 2010. júl 17., szombat 09:58
Hiába megy jól, hiába mutatja a kamera, hiába van végig képernyőn valamelyik Speed Up motor és nyernek futamokat, ha itthon senki nem tudja nézni. (aki meg valamilyen streammel vagy dsf-en megoldja, az nem mérhető nézettségben)
tarzaan, 2010. júl 17., szombat 09:44
Elvileg 6 futam után joguk volt felülvizsgálni a dolgot, és hát az elmúlt 2 idény mind az eredmények miatt, mind az idei közvetítés miatt kidobott pénz volt a részükről.
sancir6, 2010. júl 17., szombat 08:33
MOL=MOnopoL szántóvető! de hát ezt idáig is tudtuk!:( Az a baj,ha máshova is járok tankolni,annaki is kb a 80% a moltól lehet:(
ujonc30, 2010. júl 17., szombat 02:55
Hát igen...Talma hamarosan eltűnik a süllyesztőben, ahogy megjósoltam már tavaly is. Ettől függetlenül szemétség volt az, amit a Mol csinált, igy kiszálni évközben, ráadásul egy versenyhétvége előtt, hadd demoralizája le Talmát a holnapi edzésen.
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
lolobar - 2012.febr.07 10:33
Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49
lehet, hogy Triple linuxon nyomja. Ha így van, az eleve gyanús.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség