Jönnek a négyüteműek a 125-ben is

marcello, 2010. július 01., csütörtök
Feltartóztathatatlanul közeleg az óra, amikor mindhárom vb-kategória négyütemű lészen: a 125 átalakítása 2012-re várható. Még nem hivatalos.

Megosztotta és talán még meg is osztja az indulókat meg a közönséget az új Moto2-es kategória, amely helyenként kiváló versenyeket hozott bemutatkozó évében. A kétütemű 250-esek futamai sem voltak éppenséggel izgalom nélküliek, de ez egy más világ.

Az új formula farvizén, készüljünk, hamarosan átalakul a világbajnokság legkisebb osztálya: Assenben konkrétan arról pusmogott már a paddock, hogy a "kadettek" 2012-től 250 köbcentis, négyütemű motorokon versenyezhetnek majd, a szívünknek oly' kedves nyolcadliter pedig nyugdíjba vonul.

A Moriwaki (fent) és többek között Roland Sands is készített már pszeudo-Moto3-as versenygépet japán krosszmotor blokkokkal (és vázakkal, lásd az RSD vasakat), de az igazi Moto3-asok nem ilyenek lesznek.

Igen, megduplázódhat a lökettérfogat, de a "Moto3" blokkjai állítólag nem a motokrosszból elszármazott egyhengeres egységek lesznek, hanem a szabályozás 81 mm-es furatot ír elő, amely paraméter e tekintetben az eljövendő MotoGP motorokhoz teszi majd hasonlatossá a kicsiket. Ez az előírás nagy könnyebbség lehet a gyártó(k)nak, hiszen nem kell a nulláról új motort tervezniük, elég lesz a 2011-es konfigurációjú MotoGP-szíveket egyhengeresre alakítaniuk.

Az erőforrásokat a konstruktőr(ök) direktben a csapatoknak építik és értékesítik, nagyságrendileg 10 ezer eurós áron darabonként, emellett természetesen maximalizálnák az egy szezonban felhasználható blokkok számát (10 és 15 között). A költségek az előzetes számadás szerint így alacsonyabbak lennének, mint az aktuális 125-ös versenyeztetésé, de nem sokkal - nagyjából ugyanaz a folyamat zajlódhat le, mint a tavalyi és az idei idény közt a Moto2-ben.

A sporteszközök teljesítményét is hasonlónak várják a szakértők a jelenlegi 125-ösökéhez: 50 lóerő körül, azzal a különbséggel, hogy a négyüteműek valamivel nehezebbek lesznek. A hangsúly persze a különböző váz- és futómű-megoldások felé tolódik el.

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

jani20, 2010. júl 03., szombat 22:47
Amíg itt nem olvastam fel sem tűnt , hogy a SSP600 jobb időket megy a gagyi moto2-nél :-o Akkor Tóth Imi feljebb lépett 1 kategóriával :-))))
ujonc30, 2010. júl 02., péntek 21:17
Lazzloid, hol irták ezt a red bull rookies-ról? Nem találtam...hogy engedhették meg a Hondának. El kell törölni őket.
ujonc30, 2010. júl 02., péntek 21:12
#6: Azért a legtöbb pályán eddig simán elmaradnak a moto2-es idők, pl Mugellóban 3 mp-cel. #15: igazad van Majd megjelennek a szinésze csapati Banders mellé: lesz majd Alkonyat csapat a tinilányoknak, meg Paris Hilton csapat a ribiknek, meg Tokyo Hotel az emósoknak és igy tovább. :)
ujonc30, 2010. júl 02., péntek 20:47
Annyira hülyék a japcsik, tegyék tönkre a saját versenyüket, de ne a VB-ét. A krosszban már bebizonyosodott, hogy mekkora szarok a 4T-ék, drágák és hamarább széthullanak, mint a kétüteműek. Pedig egy krossz nincs is 50 LE. Akkor az milyen hamar szét fog hullani. :)
supiho, 2010. júl 02., péntek 20:27
#17 Tegnap nem kommentáltam,de ma egy füst alatt megteszem.Mégpedig:Ellet már mondva nem egyszer,hogy sose láttál még versenymotort,így felesleges veled érdemben bármiről is beszélni.Pláne nem 125-250 géposztályból,különben nem égetnéd újra és újra le magadat.Másik:Miért nem mondtál mondjuk 1000db utcai 1000es első kerekének az árat az még szenzációsabb szám... világ hülyéje.Az a fajta ostoba sügér vagy jellemzően, akinek mindegy ki mond b-t te akkor is a-t mondasz,ha igaz ha nem mert demagóg majom vagy és hajtogatod amit hallottál.Amióta moto2 cikkek vannak, csak ezt a költségcsökkentés dumát szajkózod ami már rég megdőlt,ki hitte volna... de te még mindig itt tartasz. Linkeld már be Lazzloid neki az a német sportújságíró cikkét a moto2es árakról. "így alacsonyabbak lennének, mint az aktuális 125-ös versenyeztetésé, de nem sokkal - nagyjából ugyanaz a folyamat zajlódhat le, mint a tavalyi és az idei idény közt a Moto2-ben. " ezt is megválaszolja a cikk. És igen az alkatrészek száma a döntő mert ott blokk ki,blokk be játék lesz ha a kisköbcentis nagyfordulatú négyütemű motornál összeszakad valami,ergó komplett beszerelésre kész blokkok kellenek.Amorizáció itt és ott is természetes csak nem mindegy milyen formában,időben stb.Villog itt az oldalon a Veghtech reklám esetleg Janatól érdemben meglehet érdeklődni "éles" négyütemű motor generál mi mennyibe kerül.Amihez ostoba vagy ne erőltesd,elég magas labda ez neked. #4 Gondolod csapatonként változó anyagi helyzet és főleg a válság miatt nyílt lehetősége a mezőny 95%nak aprilia-ra ülnie,mindegy versenyképes e vagy sem.Gondolkozhatnál ismét mielőtt mérget veszel,amennyiért akarja annyiért adja dumára.És nem csak az aprilia foglalkozik 125el attól hogy te azt látod,közel sem kakia Schrotter féle saját honda fejlesztés.Éltechnikája nem lehet mindenkinek és soha nem is volt az ha aprilia ha yamaha,ha honda.
laciii, 2010. júl 02., péntek 15:10
#16., "azok a GP-ben is akik végigjárták a létrát 125-250. Azok vannak az elején." inkább akik kimagaslottak a mezőnyből már 125-250-ben is vagy Spies aki az SBK-ban teljesített kimagaslóan. Rengetegen hullottak el a GP-ben a 125-250 végigjárása után is. Rossi vagy Lorenzo viszont nem végigjárta a 125-250-et hanem végigverte.
lazzloid, 2010. júl 02., péntek 12:05
Én mindent megértek, és el is fogadom ha tényleg észérvek állnak mögötte. Azt a kanyarsebességet, amit a 125 ben megtanulnak, nem fogja megismerni egyetlen új jövevény sem a 250-esekkel. De azt mindenképp nézzük meg ó, hogy kik azok a GP-ben is akik végigjárták a létrát 125-250. Azok vannak az elején. De így lesz a Moto 2 ben is.Ezért nem sikerült még megtapadni egyetlen SBK-ból jövőnek sem a MGP-ben. Talán Spies...Szóval az én legnagyobb bajom továbbra is, hogy lesz egy GP majd 8 Hondával, egy Moto 2 Honda blokkokkal, és majd a Moto3 motorszállítóját is ki lehet találni ki lesz. A spanyol red bull rookies kupát is evette a Honda KTM től és jövőre már azzal mennek. Nem lenne egyszerűbb Honda MotoGP-nek hívni az egész sorozatot???? Egyszerűen számomra kiölik ennek a sportnak a technikai részéért való rajongás lehetőségét. A motorozás csúcsán ilyen gépek??? Nem véletlen írta tavaly a MCN egy nagy a cikkben két képpel a KTM 250-es és az Aprilia 250 2T, hogy " THE DIAMONDS WILL DISAPPEAR"
laciii, 2010. júl 02., péntek 09:40
Idő összehasonlítás témához: a 125-ösök ugye ugyanazok, mint tavaly, ha inkább azt néznétek, hogy tavaly mennyit kaptak a 250esektől idén meg a moto2-től akkor kicsit reálisabb lenne a kép, mert jobban ki lehet szűrni olyan apróságokat, mint pl. az időjárás. Ha már majd 3 évet lehúzott a moto2 is a pályákon akkor lesz elég adat amit össze lehet hasonlítani, addig inkább csak a 125-ösök ideje lehet támpont.
feketeyamaha, 2010. júl 02., péntek 09:23
damole #1: ja za utolsó verseny is nagyon izgalmas volt. ugyan avval a motorral elhúzott iannone. milyen furcsa az sbk-ban 4márka ütötte egymást, fűleg az első versenybe. nem kell ahoz eggyen motor, hogy jó verseny legyen, és az se garantálja, ha egy márka van.
feketeyamaha, 2010. júl 02., péntek 09:20
Rossi tényleg a Ducatihoz igazol? - Jó ideje hallani már a pletykákat, melyek szerint Casey Stoner jövőre megválik a Ducatitól és a Hondához igazol, helyét pedig a Yamaha nyergében versenyző Valentino Rossi veszi át. A hír egyre valósabbnak tűnik, az MCN magazin ugyanis az újság címlapján, tényként közölte, hogy a "doktor" megválik a hangvillás márkától és 2011-től piros színben versenyez majd. Mérget azonban még mindig nem vehetünk a dologra, a biztos válasz azonban már nem sokat várat magár, Rossi ugyanis Catalunyában jelenti be hivatalosan, hogyan is döntött.
kriszpc40, 2010. júl 01., csütörtök 20:23
http://www.motorcyclenews.com/upload/269261/images/new-paper-main.jpg
vendeg, 2010. júl 01., csütörtök 20:06
az hagyján, de Rossi aláírt a Ducatihoz 2011-2012-re! Na ez a hír!
anonymous, 2010. júl 01., csütörtök 19:40
#6. Ne felejtsd el,hogy assen kicsit át lett épitve ami -2mp-cet jelent körönként,igy nem nehéz jobb időt menni a tavalyi 250esnél:-) és eddig minden pályán jobbak a 250esek és az ssp-osok is,már a z a két pálya ahol ök is mentek.
laciii, 2010. júl 01., csütörtök 14:52
#5., "Biztos olcsóbb egy 250-es amin egy felújításnál 3 szor annyi alkatrészt kell cserélni, mint egy 125-ön" az a 125-ös többe kerül, mint tíz utcai 1000-es gép, egészen biztos, hogy CSAK az alkatrészek száma a döntő?
jani20, 2010. júl 01., csütörtök 14:39
Ja még annyit , hogy Assen azért eléggé különleges pálya , nem itt kellene összevetni a kategóriákat . Emlékszem olyan 125-ös futamra ahol az egyik japán srác Hondája lefulladt a rajtnál ,mire beinditotta mindenki elment . De nem jött zavarba a fickó , csúnyán elvert mindenkit a végére ....
jani20, 2010. júl 01., csütörtök 14:35
#5 , a hengerűrtertalmat semmi nem pótolja ! A 250 jó , hogy erősebb . De ha 250 4t és 125 2t összehasonlításra gondolsz , akkor arra ott a jó példa a krosszból ..... A 4t -2t felújításról meg annyit , hogy többnyire a 4t többszörösét futja el felújítás nélkül .... De ezek most apróságok ahhoz , hogy a csúcsot jelentő prototípus bajnokságból sikerülhet elba szott márkakupákat csinálni ! Ezeknek lóversenyt kellene rendezni , ott variálhatnának a handicap-el , hogy izgalmasabbak legyenek a futamok . Tényleg , nem lehet valahová beirni a szervezőknek , hogy b*****k meg amit főztek , ha ez így megy tovább nem is fogom nézni a versenyüket ?!
gixxer750, 2010. júl 01., csütörtök 13:12
lazzloid: reszben igazad van, de nem teljesen. megneztem az asseni eredmenyeket (egyenlore iden csak itt ment mind2 brigad). 250cc pole 2009: 1:40:019 Moto2 pole 2010: 1:39:092 SSP pole 2010: 1:37:908 ( a warm up-os legjobb ido is 1:38,1) szoval a 250 ezen a palyan speciel lassabb mint a moto2 de az valoban meglepo h lassabbak a full speci futomuves, vazas gepek mint a supersport bringak (utcai alkatreszekkel jocskan megszorva). Mondjuk zarojelben megjegyzem hogy iden a MotoGP pole 4 tizeddel volt csupan jobb mint Rea pole-os ideje.
lazzloid, 2010. júl 01., csütörtök 12:40
Jézusom! Egy egyhengeres 250-es soha nem lehet versenyben egy 125 el. Az lehet, hogy a Moto2-ben vannak jó versenyek, de ugyanilyen jók lettek volna, ha az Aprilia csak egyféle blokkot ad minden csapatnak. De ez nem erről szól. Az meg tutti szégyen, hogy egy SSP 600 leveri minden pályán a Moto2 "seciál' gépeit. Egy tavalyi 250-es ebben a Moto 2 mezőnyben legyalázna mindenkit. De haladjuk az idővel. Biztos olcsóbb egy 250-es amin egy felújításnál 3 szor annyi alkatrészt kell cserélni, mint egy 125-ön "Fülembe forró ólmot öntsetek...." Csal ne lenne ennyire pénzszagú!
laciii, 2010. júl 01., csütörtök 12:37
"Ha már a költs.csökkentés a lényeg akkor minek kell variálni a beválton ?" Jelenleg csak az aprilia foglalkozik a 125ösökkel és annyit kér amennyit nem szégyel, és nem egy szégyenlős fajta. A moto2-ben is azért fixálták a motorok árát, hogy a honda ne élhessen vissza a monopol helyzetével.
jani20, 2010. júl 01., csütörtök 11:08
Remek . A 250-ből SSP600-at csináltak , most a motoGP-ből akarnak SBK-t , aztán a kicsiket is szét kell barmolni . Legalább engednék menni a 125-öt is ..... 450-es 4T krossz blokkra épített gyorsasági gépet már legalább 5 éve láttam az olaszoknál , úgy rémlik volt 250-es is . Waldmanéknál is évek úta fut a 250-es változat , na meg a japcsik is tolják már ilyennel rég .... Ha már a költs.csökkentés a lényeg akkor minek kell variálni a beválton ? Ezek mekkora idióták , csak variálnak folyton , ami ugyanúgy elviszi a pénzt ! Igazi gyorsasági verseny Európában már csak a Man szigeten és É.írországban van :-o
gixxer750, 2010. júl 01., csütörtök 09:00
Eleg lesz a 2010-es konfiguracioju motogp motorokat egyhengeresse alakitaniuk? nem vagyok mernok de 4bol egyet csinalni nem csak ugy van hogy szetfureszelem a blokkot... vagy lemaradtam vmirol? :)
damole, 2010. júl 01., csütörtök 08:47
Annó a Moto2-re is azt hittem, hogy egy fos lesz mivel nincsenek motormárkák. De mekkorát tévedtem! Azt mondjuk tudam hogy a meccsek jó szorosak lesznek, de azthittem kakilesz a csupa ugyanolyan motor. De hát király lett, mindennél jobb szerintem ahogy tízen ütik egymást az élbolybvan. Én már várom a Moto1-et és a Moto3-at is!!! mondjuk a gp idén rohadt unalmas lesz. lorenzoé a cím, ez sztem tuti. :( kár hogy utálom a beképzelt fejét.
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
morini - 2012.febr.08 04:15
Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
"A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Megbeszéljükben elmondta: nem 35 milliárd forintról, hanem 15 milliárdos hitelről van szó az állam részéről, ezt a versenyeztetési díj alapján számolták ki. Az összeget nem kapta meg a sávolyi beruházó, hanem folyamatosan az évek során kerülne kifizetésre." Helyette az új budapesti focistadionra költenek ennyit, mert viktor szereti a focit. A MOL szponzorálásról ne is beszéljünk.
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség