Stoner fittebb, mint valaha
Szöveg: Száguldó Riporter - Fotó: Ducati
Casey Stoner civilben csak egy alacsonyra nőtt ausztrál srác. Ha azonban felveszi a kezeslábast, és lecsapja a sisak plexijét, gladiátorrá változik. Harcos lesz, aki még az utolsó erejével is küzd a győzelemért. Tavaly meghasonult minden egyes versenyen. Nem tudta magából kihozni a maximumot, akármennyire is szerette volna. Idén más lesz - ígéri. Felkészült a visszavágóra.
Ki ne emlékezne az ausztrál világbajnok tavalyi kálváriájára?! Rejtélyes betegség támadta meg szervezetét, amit nem igazán sikerült diagnosztizálni az orvosoknak. Szabira ment, közben pedig el kellett tűrnie a rosszindulatú beszólásokat. Egy világbajnok soha nem mutatkozhat gyengének a nagyközönség előtt, de Casey bevállalta, hogy ő is csak egy ember. Visszatérvén a MotoGP vérkeringésébe bebizonyította: neki volt igaza. Világbajnokhoz méltóan kergette a 46-os Yamahát az év utolsó versenyein, 2010-ben pedig egyértelműen revansot akar venni az elmúlt két év kudarcaiért.
A stílus maga az ember: Ki tudja miért, eddig csak Stoner tudta eredményesen megülni a bolognai musztángokat
“Rájöttünk, hogy magától nem múlik el a betegségem és csak tovább romlik az állapotom.” - mondja Stoner. “Két-három kör után meghaltam a motoron. Teljesen letaglózott. A végén már nem is számoltam, hogy mennyi doktor vizsgált meg, de igazán egyik sem tudott konkrét választ adni arra, hogy mi a franc van velem. Mindenki lelki problémával magyarázta a tüneteimet, de én tudtam, hogy ez badarság. Elég régóta vagyok már ebben a sportban, tisztában vagyok vele, hogy nem omlottam össze mentálisan.”
A sisak alatt persze mit sem látott ebből a nagyérdemű. A 2007-es világbajnok magabiztosan abszolválta a téli teszteket, rendre az élmezőnyben végzett azzal a Ducatival, amit rajta kívül senki sem tudott megszelidíteni. Az IRTA teszten megnyerte BMW-t, és a katari nyitányon is minden rendben volt még.
Egy sikeres férfi mögött mindig áll egy erős asszony: Adriana minden versenyen ott van, hogy támogassa lelkileg férfjurát
Jerezben kezdődött Stoner kálváriája, de ha kellett, fogcsikorgatva is teljesítette a Nagydíjakat, akár egy világklasszis. Mugellóban például történelmet írt Vale legyőzésével, a barcelonai viadal után pedig két riválisával megosztva vezette a világbajnoki tabellát. Az spanyol derbi után fordult drasztikusra a helyzet, aztán jött a váratlan bejelentés, ami egy csapásra véget vetett az izgalmas világbajnoki finálé utópiájának.
“Doningtonra már nem éreztem magam biztonságban a motoron. Nem voltam ura a gépnek, annyira fáradt voltam. Időt kértem, hogy megoldódjon a probléma. Úgy döntöttünk, hogy kivonom magam kicsit a forgalomból. Otthon újabb vizsgálatok következtek, újra orvostól orvosig jártam - talán hét nyolc különböző szakvéleménnyel találkoztam, mire az egyik doki előjött a tejcukor-érzékenységgel.” - emlékszik vissza Stoner.
A betegsége ellenéré sem szakadt le a két yamahásról, rendre a legjobb négyben végzett a Nagydíjakon
Casey legnagyobb bírálója pont a csapat főszponzora volt. A Philip Morris érthető módon nem nézte jó szemmel, hogy nem szerepel az élmezőnyben, és az ünnepélyes díjkiosztókon a vonalkódosra elmaszkírozott Marlboro logó. Nemtetszésüknek pedig nem átallottak hangot adni. Stonert ez érdekelte a legkevésbé. Ő csak a felépülésre koncentrált a pihenője alatt.
“Két hónap kellett hozzá, hogy kiheverjem mindezt, és újra versenyezzek. A visszatérésem olyan volt, mintha előről kezdtem volna mindent. Nehéz időszak volt a hátam mögött, éppen ezért leírhatatlan érzés volt újra a mezőny elejében motorozni. Nagyon köszönöm azoknak, akik végig segítettek, támogattak, de persze azt is hozzá kell tennem, hogy rengeteg támadás ért ezalatt. Amint felhagytam a tejtermékekkel, sokkal jobb passzban voltam, és erősebbnek éreztem magam. Erősebbnek, mint az elmúlt három évben bármikor. A teherbíró képességem drasztikusan megnőtt, és az erőnlétem is jobb, mint bármikor.”
Összhangban: A Wroomon még mindenki mosolyog
2010-re készülődvén nyoma sincs az arcán kétségeknek. Ő a világbajnoki címért száll harcba. Meg akarja mutatni a világnak, hogy a 2007-es elsősége nem a véletlen műve volt. Tudja mi kell a győzelemhez. Elsősorban ismerni kell az ellenfeleket.
“Nyilvánvaló, hogy Valentino az a motoros, akit le kell győzni, hiszen az elmúlt két évben ő volt a világbajnok. Mindkét riválisomnak meg van a maga erőssége. Valentino, ha nagyon meggyőző a hétvége folyamán, előfordul, hogy szenved a verseny alatt, de az ellenkezője is gyakran megesik. Van úgy, hogy borzasztóan megy az edzéseken, és amikor már senki sem számít rá, poraiból éled újjá a versenyen. Jorgét néha könnyebb kiismerni. Ha rosszul mennek számára a dolgok, akkor a futamon sem tud nagyot alkotni, de jobbára nagyon versenyképes egész hétvégén.”
Haydennek nagyobb szerepet szánnak idén
Amíg a boxban pihennek a motorok, a sajtót csak egy dolog érdekli. Mi lesz a Ducatival most, hogy a csapat egyik meghatározó alakja a konckurenciához igazolt?
“Livio (Suppo) jó barátom. Már jó ideje dolgozom vele, és a viszonyunk nem fog azzal változni, hogy másik gyártónál dolgozik. A Ducatinál most jól érzem magam. Nagyszerű csapatunk van, és egy jó szezonnak nézünk elébe. Számomra most ez a legfontosabb. Nem számít, ha egy barát elmegy, amíg barátok maradunk. Alessandro és Vitto remekül dolgozott tavaly. Szerintem sokat fejlődtünk, és idén előre léphetünk.”
A bulvárra érzékeny újságírókat persze jobban érdekli a 2011-es szezon. Az összeesküvés-elméleteket gyártók már látni vélik, amint a Doktor leplezi le a vörösök versenyparipáját a 21. Wroom-on, miközben Casey Repsol narancssárágban mosolyog Suppo úr jobbján a HRC prezentációs buliján.
Függő játszma: Csak a világbajnoki cím elfogadható cél 2010-ben
“A szezon végén mindenkinek a szerződése lejár. Az évnek ebben a szakaszában még nem akarok foglalkozni a jövőmmel. Hall úgy is sok mindent az ember. Nagyon jókat szórakozom ezeken a badarságokon. Azt mindenkinek tudni kell, hogy ezeknek az igazságtartalma nem túl sok.”
Hogy 2010 a Ducati éve lesz-e, azt még nem igazán lehet megmondani. A Yamaha technikai csomagja nagyon egyben van, ezt láttuk tavaly is. A vörösök pénzt és időt nem sajnálva fejlesztették ki az idei motort, ami minden porcikájában megújult. Stefano Domenicali elmondása szerint a 19 ezret pörgő desmo-vezérléses V4-es erőforrás összes fő alkotóelemét áttervezték. Új a főtengely, a dugattyúk, a hajtókarok, a komplett vezérlés, egyszóval minden. Sőt! az eddigi GP-k screamer jellegű gyújtássorrendjéről (amikor a négy henger egy munkaütem során szinte egyenlő időközönként robban) big-bang jellegű gyújtássorrendre váltottak.
A bigbangolós Ducatitól változni fog vajon a vezetési stílus?
“Ez még egy elég fejletlen erőforrás.” - mondja Casey. “Az elmúlt három évben egy erőforrásra koncentráltunk, és azt fejlesztettük. Az új blokkal minden kezdődik előről. Biztos vagyok benne, hogy Fillippo és a srácok készültek valami ínyencséggel. Amit most el tudok mondani róla, hogy kicsit veszítettünk a végsebességből, bár a valenciai utolsó kanyarban a jobb mechanikai tapadásnak köszönhetően jobban tudtam kigyorsítan, így a célegyenes végére hasonló végsebességet értem el, mint a korábbi erőforrással. Igazából nem is tudom, hogy veszítettünk-e tempót vagy sem. Talán egy kicsit az egyenesekben, de a többi területen fejlődtünk. A motor kezelése mindenesetre most sokkal barátságosabb. Biztos vagyok benne, hogy a Pramac csapatban értékelni fogják a srácok a változást.”
Mi pedig bízzunk abban, hogy 2010-ben egy izgalmasabb MotoGP-t fogunk látni. Casey-n nem fog múlni a dolog.























