16 éves titán Rijekában

marcello, 2011. augusztus 23., kedd, 19:00
Magyar versenyző magyar csapatban, magyar szerelőkkel - Talmácsi Gábor irányítása alatt. Bódis Ricsi készül Rijekára.

Talmácsi Gábor folyamatosan edz, hogy karban tartsa magát, de mindemellett sok időt szentel az utánpótlás segítésére is. Hónapok óta pártfogásába vette Bódis Ricsit, aki egy 16 éves motoros palánta és aki tehetségével és ügyességével azonnal felhívta magára világbajnokunk figyelmét.

A közös edzések az első találkozás óta folyamatosak és Talmácsi az erőnléti és a szellemi tréningek mellett az átgondolt, tudatos karrierépítés a cél. Annak érdekében, hogy felmérjék Ricsi jelenlegi szintjét, a fiatal magyar versenyző rajthoz áll az idei utolsó Alpok-Adria sorozat rijekai futamán, melyre a hétvégén kerül sor. Ricsit a MAMI Szki legtehetségesebb versenymotor-szerelői segítik majd, mellyel kezdetét veszi egy közös, magyar összefogás a magyar motorsport érdekében.

Talmácsi Gábor: "Nagyon örülök, hogy hétvégén lehetőségünk nyílik élesben is felmérni az erőviszonyainkat. Sok munka fekszik abban, hogy eljutottunk idáig, de mindannyian készen állunk a feladatra. Régen jártam már a rijekai pályán, így számomra mindez egy kis nosztalgia is lesz. Pénteken együtt motorozok majd Ricsivel, közösen megnézzük az ideális íveket, elmondom neki, hogy mikre kell különösen figyelnie és minden korábbi tapasztalatomat megosztom vele, hogy segítsem őt az első igazán komoly nemzetközi megmérettetésén. A cél első körben a tapasztalatszerzés, nem csak neki, hanem mindannyiunknak."

Bódis Ricsi

Bódis Richárd: "Életem első sajtótájékoztatóján vagyok túl, melyen már nem mint vendég, hanem, mint főszereplő vehettem részt. Nagyon boldog és izgatott is vagyok egyben. Tudom, hogy a célba érés számomra a legfontosabb a rijekai versenyen, de emellett azért szeretnék minél jobb helyezést is elérni. Szeretném bizonyítani Talmácsi Gábornak, hogy jók a megérzései velem kapcsolatban, helyem van a nemzetközi mezőnyben és méltó leszek arra, hogy segítse motoros pályafutásomat."

Lévay Károly, Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakiskola, igazgató: "Már akkor, amikor megtudtuk, hogy Talmácsi Gábor vette szárnyai alá Ricsit és közösen edzenek, nagyon megörültünk, hogy a versenyző-utánpótlásba egy tehetséges fiatal mellé egy komoly „mesterember” került. Talmával az év folyamán többször is beszéltünk egy lehetséges közös feladatról, aminek az idei csúcspontja Ricsi rijekai indulása. A versenyszerelői programunk jól illeszkedik ebbe a tervbe, hiszen a szerelőgárda gerincét fiatal, tehetséges szerelőink adják. Számunkra már ma elkezdődött a „versenyhétvége”. A sajtótájékoztatót követően elvégezzük az utolsó simításokat a motoron a műhelyben, majd holnap indulunk Rijekába. Mi is nagyon motiváltak vagyunk és bízunk a közös sikerekben."

A magyar csapat rijekai szereplését a SZEGA Camembert sajt- és sonkaszaküzlet támogatja. Gábossy Ádám a sajtótájékoztatón elmondta, hogy üzletükhöz maximálisan illik az a dinamizmus, profizmus és precizitás, amit Talmácsi Gábor és csapata testesít meg a motorsportban, így részükről nem volt kérdés, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeikhez mérten segítik ezt a projektet.

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
kistriple - 2012.máj.21 21:03
Na ez kell. Mentem is le a képeket, hogy össze tudjak rakni egy ilyet. Tökéletes. Élménymotorozni. Túrázni egy métert nem mennék vele, de ez ott lenne a nappali közepén.
kriszpc40 - 2012.máj.21 19:07
Talmánknak elég sokat tett keresztbe úgy hogy felőlem tolhatta volna hazáig is!
hediangel - 2012.máj.21 18:57
azért ez nem semmi :)
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS