Győrfi Alen: „Erre az eredményre már lehet építeni”
Az amerikai westernfilmek kopár tájait idéző környezetben épült, szupermodern aragoni pályán a hétvégén rendezték meg a Superbike világbajnokság, és ezen belül a Superstock 1000 újabb futamát.
A sorozat egyetlen magyar versenyzője, Győrfi Alen a péntek délelőtti szabadedzést kizárólag a pályavonal megismerésének szánta: „Elképesztő hőségben kellett motoroznunk, már reggel kilencre 25 fokig ment fel a hőmérő higanyszála. Egy biztos, esőtől nem kellett tartanunk, így a száraz pályára szánt beállításokkal gyakorolhattam. A délelőtti harminc perc alatt meglátszott az, ki volt már itt tesztelni: aki ismerte ezt a nehéz pályát, az úgy ment el az első bálozók mellett, mintha egy másik bolygóról érkeztek volna. Ráadásul az edzés második felében nem találtuk el a futómű és az áttételek optimális beállítását, így a korábbi időmön már nem tudtam javítani. Ez nem boldogított, de legalább tudtam, min kell változtatni” – elevenítette fel a péntek délelőtti gyakorlást Alen, ahol a 25. időt motorozta.
Alen a délutáni időmérőn sem panaszkodhatott az időjárásra: a levegő hőmérséklete elérte a 35 fokot, az aszfalton 55-öt mértek, a hőség miatt a délelőtti beállítások már nem sokat értek. De még így is hat tizedet tudott javítani a szabadedzéshez képest Alen: „A nagy meleg ugyan befolyásolta a teljesítményem, de ha őszinte vagyok önmagammal, akkor be kell valljam, nem emiatt nem tudtam jelentősen javítani a délelőtti időmön.
A hat tized ugyan nem kevés, de korábban sokkal jobb időkre voltam képes annál, mint amit az első edzésen futottam. Most vagyok a legjobban lemaradva a középmezőnytől, és úgy érzem, nem a tapasztalatlanságom számlájára írhatom mindezt.” – fogalmazott kicsit keserűen a 22 éves versenyző még péntek délután, a 26. ideiglenes rajtkockával a zsebében. Persze ezután nem temetkezett önsajnálatba a csapat, az adatok kielemzését követően egy komoly változtatási csomagot dolgoztak ki szombatra.
„Ez nemcsak az első és a hátsó geometriát érinti, hanem az áttételezéseket is.” – magyarázta Alen. „Rá kellett jönnöm, hogy szükség volt ezekre, hisz pályafutásom során még egyszer sem mentem ilyen karakterisztikájú ringen. Nagyon nehezíti az optimális beállítások eltalálását, hogy egyrészt legalább ötven méteres szintkülönbség van a pálya bizonyos részei között, másrészt egy nagyon gyors és hosszú egyenes mellett több olyan szakasza is van, ahol hihetetlenül agresszív a kigyorsítási szakasz. Egy biztos, nagyon tetszik a pálya, és nagyon bízom abban, hogy a változtatások hatására sikerül a huszadik rajtkockát célba vennem a második időmérőn.”
Szombaton végül nem lett meg a huszadik hely, de nem is volt teljesen eredménytelen a munka: Alen a szombati időmérőkön majd két másodpercet javított pénteki legjobbján, és a 25. rajtkockából indulhatott a vasárnapi versenyen. „A futómű geometria változtatásával és az áttétel ismételt módosításával már délelőtt éreztem, hogy előre tudok lépni, akár több másodpercet is gyorsulhatok. Szerencsére a szél egész nap folyamatosan fújt, ezért a hőmérséklet optimális keretek között maradt délutánra” – elevenítette fel az időmérőre való készülődését a motorversenyző. Az időmérő első mért körében rögtön megfutotta a hétvégén elért legjobb időjét, ami 1 másodperccel jobb volt, mint pénteki legjobbja, holott ekkor még a használt abroncsok voltak a Hondán.
„Az edzés első hat körében már nem tudtam tovább faragni az időmön, de értékes tapasztalatokat gyűjtöttem egy négyes bolyt követve. A bokszban a kerékcsere mellett még kértem egy kisebb változtatást a futóműben a minél jobb idő elérésének érdekében. A friss gumikon szintén 6 kört tettem meg, és az utolsó körben sikerült még egy jelentőset lefaragnom az időmből, amit még tovább tudtam volna javítani, ha nem tartanak fel” – fogalmazott Alen. „Ha a futam alatt képes leszek 2.05.-ös időket motorozni, akkor elérhetem a célom, és megszerezhetem az első pontjaimat” – tette hozzá bizakodva a magyar versenyző.
A vasárnap délelőtti warm-upon a 21. leggyorsabb idővel zárt Alen: „A bemelegítő edzés után tovább tudatosult bennem a motor iránti bizalom, mert a beállításoknak köszönhetően a kanyar bemeneti ívein is biztonságosan tudtam fékezni, ezáltal jobbak lettek a kigyorsításaim. Mivel ezeknek köszönhetően a warm-upon szokásomhoz híven megjavítottam az addigi legjobb időmet, nagyon bíztam egy jó versenyben” – árulta el a javulásának titkait Alen, aki bizakodva várta a rajtot – nem is kellett csalódnia önmagában, hiszen Alen végül jó köridőket teljesítve a 20. helyen végzett a futamon.
A 25. pozícióból indulva fokozatosan jött fel a verseny alatt Hondájával, és csapata legnagyobb örömére képes volt arra, hogy 2:05-ös köröket teljesítsen, ami újabb nagy előrelépés volt a pénteki és a szombati eredményeihez képest. „A rajtot ismét sikerült jól elkapnom, az első kanyarig két sort tudtam előre jönni, de előttem megint történt egy lökdösődés. – elevenítette fel az első kör történéseit a 22 éves magyar versenyző. „A versenyben maradásért a megszerzett jó pozíciómat fel kellett adnom, mert félő volt, ha ragaszkodom a már megszerzett helyemhez, úgy járhatok, mint Misanóban, amikor kiütötték alólam a motort. Így az első kör végére a 22. helyre sikerült előrelépnem.”
Alen végül a 20. helyen végzett, bizonyította, hogy újoncként is képes a középmezőnnyel azonos teljesítményt nyújtani. Pedig ha nem kapja el a hév a 22 éves versenyzőt, talán még előrébb is végezhetett volna: „Egy négyes boly tagjaként a 2:05,586 legjobb időm megfutása után ráközelítettem az előttem lévő versenyzőre. Már csak 1,3 másodperc választott el tőle, amikor a fal előtti balos kanyarba túl agresszíven akartam bemenni, és lesodródtam a pályáról” – mondta.
„Sajnos ezzel öt másodpercet veszítettem, és visszaestem két helyet. Megint sikerült felzárkóznom az előttem haladókra, a végén megközelítettem egy lengyel versenyzőt, az utolsó körben a hosszú egyenes végi féktávon meg is előztem, azonban a célra ráfordító kanyarban megcsúszott a motor hátulja, és ennek köszönhetően a végén 5 századmásodperccel a lengyel mögött, a 20. helyen sikerült célba érnem. Úgy érzem, hogy sikerült fejlődnöm az elmúlt napokban, a motor beállításaiban is sokat tanultam ezen a hétvégén, és ezeket kamatoztatnom kell e következő versenyeken. De erre az eredményre már építhetek a következő futamokon” – fogalmazott Alen.
Ez így legyen, hisz az Adrenalin H-Moto Team pontosan azt a célt tűzte ki a magyar versenyző elé az első, tanuló évében, hogy folyamatosan fejlődve a középmezőnyt érje utol, és esetleg harcoljon a bajnoki pontokért.
„Egy nagyon nehéz és dolgos versenyhétvégén vagyunk túl. Összességében sikeresnek mondható a versenyünk, ha nincs az a két hiba, akkor optimális esetben a 17-18. hely megszerzésére lehetett volna képes Alen.” – jelentette ki Kelemen Krisztián csapatfőnök-menedzser. „A középmezőny végén tartunk, és sokat kell még dolgoznia mindenkinek a csapatban, hogy sikeresek legyünk. Bízom benne, hogy a brnói futamon előrébb léphetünk, és annak ellenére bízom a pontszerzésben, hogy ez nem elvárás Alennel szemben ebben az évben.”
A Superstock 1000-es következő futamára július 10-én, az Automotodrom Brnón kerül sor. Hajrá Alen!
A futam végeredménye:
1. Davide Giugliano (olasz, Althea Racing, Ducati 1098R) 24:25,762
2. Lorenzo Zanetti (olasz, BMW Motorrad, BMW S1000 RR) 24:26,840
3. Danilo Petrucci (olasz, Barni Racing Team, Ducati 1098R) 24:28,547
4. Niccolo Canepa (olasz, Lazio Motorsport, Ducati 1098R) 24:28,552
…
20. Győrfi Alen (magyar, Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) 25:24,966
A bajnokság állása:
1. . Davide Giugliano (olasz, Althea Racing, Ducati 1098R) 95 pont
2. Danilo Petrucci (olasz, Barni Racing Team, Ducati 1098R) 69 pont
3. Lorenzo Zanetti (olasz, BMW Motorrad, BMW S1000 RR) 68 pont
4. Sylvain Barrier (francia, BMW Motorrad, BMW S1000 RR) 40 pont
...
Győrfi Alen (magyar, Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) még nem szerzett pontot.






















