Jonathan Rea győzni megy Suzukába

marcello, 2010. július 22., csütörtök, 11:44
Japán csapatban, japán csapattársakkal - Akiyoshival és Takahashival - abszolválja a Superbike hondás fenegyereke a suzukai nyolcórást.

Jonathan Rea rákapott a győzelem ízére: a Superbike legutóbbi, brnói nagydíján már megint főszerepet tudott játszani egy kisebb hullámvölgyet követően. A régi elektronika újrafelfedezése vagy egy kis lélektani plusz: melyik kellett jobban a sikerhez? Alighanem mindkettő. Az azonban biztos, hogy az angol északír srác következő megmérettetésére a Felkelő Nap országában kerül sor, jelesül a suzukai 8 órás viadalon.

Az egyik legfontosabb endurance verseny egyáltalán nem afféle "töltelék" Rea számára: Johnny nem amatőr és a TSR Honda csapat minden támogatást alá is fog tenni. Kosuka Akiyoshi és Yuki Takahashi lesz vele egy csapatban, utóbbit aligha kell bemutatni, előbbi pontosan az az Akiyoshi, aki Aoyamát helyettesítette a MotoGP-ben. Persze nem ebből áll az életműve, de innen ismerhetjük a legtöbben a nevét. Veretes társaság, japán csapat, japán csapattársak, japán helyszín - az egyetlen kakukktojás a történetben Rea, aki természetesen igen fogadkozik a megmérettetés előtt.

Johnny Rea

Suzukában majd lámpa is kell a Fireblade-re.

"Alig várom már, hogy ott legyünk és kezdődjön a verseny. Teljesen készen állok, és külön feldob, hogy Akiyoshival leszek egy csapatban, akit pár éve személyesen láttam motorozni Suzukában. Egy olyan pályán fogunk menni, amelyet imádok, nagyon kár, hogy a világbajnoki naptárban nem szerepel. Egyértelműen a győzelem a cél, nem úgy állok ehhez, mint valami kötelező dologhoz, amit azért csinálok, mert meg kell csinálni. Brno után azonnal Japánba utaztam, hogy edzzek Suzukában. Tudom, hogy a Honda győzelmet vár tőlünk, és erre törekszünk" - vetette Rea a 8 órás elébe.

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

vendeg, 2010. júl 22., csütörtök 20:08
Egyébként nem csoda, hogy jól motorozik, az egész ír sziget legjobb motoros helyén nőtt fel ahol nagy hagyománya van az utcai versenyzésnek. Motoroztam arra idén, sajnos egy Harley-val ami nem éppen a legalkalmasabb oda...
vendeg, 2010. júl 22., csütörtök 20:05
Pontosabban északír születésű britt. Régebben olvastam a suzukai versenyről de elég idegbeteg. A szünetekben nem leülnek pihizni hanem jegesfürdő után infúzióra kötik őket. Teljesen elmebeteg és emberfeletti.
folkmusic, 2010. júl 22., csütörtök 16:59
Csak annyit szeretnék mondani, hogy Rea nem angol, hanem ír.
vipera, 2010. júl 22., csütörtök 14:26
A Suzukai 8 órás kemény verseny. A japánoknak még fontosabb mint a GP vagy az SBK. Még Bitti mondta, hogy ott jobban félt mint a TT-n, mérgezett egér módjára mennek a japánok. Gyakorlatilag nem is endurance, hanem kb mint egy 8 órán át tartó sprintverseny. Két éve, amikor Checa Kiyonarival megnyerte a versenyt, Carlos több pénzt kapott érte, mint a komplett WSBK szezonért. Kár hogy semelyik tévé nem adja.
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
morini - 2012.febr.08 04:15
Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
"A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Megbeszéljükben elmondta: nem 35 milliárd forintról, hanem 15 milliárdos hitelről van szó az állam részéről, ezt a versenyeztetési díj alapján számolták ki. Az összeget nem kapta meg a sávolyi beruházó, hanem folyamatosan az évek során kerülne kifizetésre." Helyette az új budapesti focistadionra költenek ennyit, mert viktor szereti a focit. A MOL szponzorálásról ne is beszéljünk.
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség