Endurance VB: a hétvégén Albacete

marcello, 2005. május 18., szerda
A hétvégén, pontosabban szombaton délután 18 órai kezdettel idén másodszor elrajtol az Endurance Világbajnokság mezőnye.

A helyszín ezúttal Spanyolország, Albacete. Hosszú távú gyorsasági VB menőnk Bitter Sándor természetesen ismét rajthoz áll a versenyen, mint a S.A.T. 76 első számú pilótája. Az Albacete-i futam ebben az évben szakítva a korábbi gyakorlattal nem 12, hanem 8 órás lesz.

Bitti: "Assen után lelkileg mélyponton voltam, mert sajnos az első versenyt nem sikerült azzal az eredménnyel zárnia a csapatnak, amivel elégedett lettem volna. Sikerült azonban gyorsan felülkerekednem ezen a lelki válságon és újult erővel, egy teljesen más felkészülési stratégiával készültem a következő versenyemre. Ismét mint egy őrült álltam neki edzeni röviddel a verseny után, azonban az edzéseim többségét most már nem az erőnléti, hanem a motoros edzések tették ki. Ennek oka az volt, hogy a fizikális állapotom már olyan szinten volt a téli felkészülési időszak után, ami kellő állóképességet biztosít a hosszú távú motorozáshoz, ezért ezt a fizikális állapotot „csak” szinten kell tartanom, nem volt szükség a további erőnléti edzésekre. Mivel télen kevés alkalmam volt motorozni, így inkább ezt az oldalt erősítettem a mindennapos dirt track és lehetőség szerint minél több aszfaltos edzéssel. Az aszfaltos edzéseket a Pannónia Ringen végeztem. Sikerült is már nagyon jó köridőket mennem, ami sajnos még mindig elmarad 3 mp-cel az Andy Meklau által felállított pályarekordtól, de folyamatosan gyorsulok. Ezt a 3 mp lemaradást magamban kell keresnem, hiszen a motorom nagyon jó! Remélem fel fogok tudni gyorsulni erre a szintre, úgy érzem jó úton haladunk.

Albacete mellett már folynak az előkészületek az IDM Superbike futamokra is, melynek első állomása számomra a Pannónia Ring lesz. Igyekeztem ez alatt az időszak alatt kizárólag a motorozással foglalkozni. A motoros edzések miatt nagyon keveset voltam Budapesten az utóbbi időben, ezért is lehetett nehezebben elérni. A korábbi gyakorlattal ellentétben most nem adtam hírt rendszeresen magamról, annak ellenére, hogy rengeteg dologban sikerült fejlődnöm nekem és a csapatnak is Assen óta. Ezek nem voltak nagy horderejű események, viszont úgy érzem, ezek a változások mind azt segítették elő, hogy folyamatosan jobb eredményre legyünk képesek mind az Endurance, mind a Superbike futamokon.

A motor megkapta azokat a fejlesztéseket, amik az első versenyen az idő szűke miatt hiányoztak belőle. Michael Schafer műhelyében - aki híres német Yoshimura-tuning mester - belekerült végre a váltóelektronika, ami Assenben nagyon hiányzott.

Kapott egy új motorelektronikát (ami az élmezőny összes motorjában benne van), amelynek az a lényege, hogy kétféle beállítást lehet váltogatni menet közben a kormányról kapcsolva attól függően, hogy technikásabb, lassabb részen motorozunk, vagy gyorsabb, egyenesebb részeken. A különbség a két állás között az, hogy milyen fordulatszám tartományban adja le a legnagyobb nyomatékot a motor. A lassabb részeken természetesen alacsonyabb fordulatszám-tartományban (5-től 10.000-ig), míg a gyors részeken értelemszerűen magasabb tartományban (11-től 13.000-ig) is gyorsul még a motor.

További fejlesztés még, hogy a Forma 1-ben is ismert Speed limiter is belekerült a motorba, ami a boxutcában való közlekedés maximális sebességét szabályozza. 60 km/h a megengedett sebesség, így hiába húzok teljes gázt a motoron, 59,5 km/h-nál letilt az elektronika bekapcsolt állapotában. Ezzel kiküszöbölhető, hogy akár lassabban közlekedjünk a boxutcában - ami értékes másodperceket jelenthet, akár gyorsabban - ami viszont komoly időbüntetéssel jár.

A fejlesztéseknek köszönhetően versenymotorom közel 30 (!) lóerővel lett erősebb. Borzasztóan erős, agresszív. Az első edzéseken komolyan dolgoznom kellett, hogy meg tudjam ülni. Albacete-ben nem lesz ez akkora előny, mint egy gyorsabb pályán, de egy gyors motor természetesen egy technikásabb pályán is előny a korábbihoz képest. Ezzel a motorral egészen biztosan nehezebb lesz motoroznom a korábbival ellentétben, mivel sokkal több dologra kell figyelnem, viszont ha belejövök, megtanulom élesben használni, akkor sokkal közelebb lehetünk a gyári csapatokhoz.

A futómű beállításokon is sokat változtattunk Assen óta, aminek köszönhetően sokkal fordulékonyabb lett a motor és keményebb lett a rugózása.

Az Albacete-i viadalt nagyon várom már, jó kedvvel és bizakodóan, ugyanis kedvenc pályám a VB sorozat versenypályái között. Remélem képesek leszünk jó eredménnyel zárni a hétvégét. Hogy mi a jó eredmény? Ez sok mindentől függ. Lehet jó eredmény egy pontszerző hely is, és lehet rossz egy előkelőbb pozíció is, annak tudatában, hogy mennyire sikerült kihozni magamból a bennem lévő maximumot. Bízom a csapatban, bízom magamban, de ahogy Assenben is megmutatkozott, ez csapatsport, sok tényezőnek össze kell állnia ahhoz, hogy jó eredménnyel térhessünk haza. Jósolni nem szeretnék, de ha annyira mellénk áll a szerencse Albacete-ben, mint amennyire nem állt mellettünk Assen-ben, akkor ott leszünk az élmezőnyben. Sokkal több tapasztalatunk van a motorról is és nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni az időmérőkre. Így az időmérő edzések alapján kaphatunk egy képet arról, hogy optimális esetben hova sorolhatjuk magunkat a mezőnyben. Jó formában érzem magam, ez remélhetőleg a teljesítményemen is látszani fog. Teljes erőmből támadni fogok!!!"

A hétvégi program sűrűnek ígérkezik az Endurance VB mezőnyének.

Május 20-án pénteken kétszer egy óra szabadedzés, majd délután minden csapatban mindhárom pilótának egy-egy kvalifikációs edzés, illetve este 22 órai kezdettel kötelező éjszakai edzéssel zárul a nap.

Május 21-én szombaton délelőtt lesz a második kvalifikáció, a péntekivel megegyező módon. Ezeknek eredménye dönti el a rajtsorrendet. 15 órától warm up, majd 18 órai kezdettel rajtol a mezőny a 8 órás viadalon, ami 22-én hajnali 2 órakor ünnepélyes befutóval zárul.

Eckert Ervin

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
morini - 2012.febr.08 04:15
Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
"A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Megbeszéljükben elmondta: nem 35 milliárd forintról, hanem 15 milliárdos hitelről van szó az állam részéről, ezt a versenyeztetési díj alapján számolták ki. Az összeget nem kapta meg a sávolyi beruházó, hanem folyamatosan az évek során kerülne kifizetésre." Helyette az új budapesti focistadionra költenek ennyit, mert viktor szereti a focit. A MOL szponzorálásról ne is beszéljünk.
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség