Borsay ismét balszerencsés
Bizakodva vártuk az elmúlt hétvégén megrendezésre került nyílt magyar drag bajnokság negyedik, kunmadarasi fordulóját, hiszen a két héttel a verseny előtt végzett tesztek során, mondhatni tökéletesen üzemelt a motor.
Pénteken 4 órakor már a pályán voltunk, hogy le ne maradjunk az 5 órai első tesztről, az azonban már az első futam alkalmával kiderült, hogy a két héttel korábbi beállítások az újrakent és nagyon jól tapadó ’madarasi pályán egyáltalán nem működnek. Gyakorlatilag kezdhettük elölről megtalálni a helyes kuplung set up-ot.
A szombati időmérőkön egyre jobban működött a motor, de valami oknál fogva a négyes hengerben 40%-os veszteséget mértünk, így gyorsan levettük a hengerfejet és leellenőriztük, mi okozza a hibát. Semmit sem találtunk, így hengerfej vissza, és újra rajthoz álltunk. Az első fordulóban a magyar csúcsot megdöntő Pap Lacival kellett megmérkőznöm. Kevés eséllyel ugyan, de nekivágtunk – nem sikerült.
Teljesen érthetetlen módon, a teszten még tökéletesen működő nitró rendszer 200 métertől nem jól üzemelt, aminek köszönhetően a motor alig tolt. Komolyan el kellett gondolkoznom, hogy vajon ki átkozhatta el, mert ilyen tényleg nincs, hogy valami mindig bedöglik. Valószínűleg tapasztalatunk is kevés ahhoz, hogy tökéletesen beállítsuk a nitrót, de amúgy is, ez egy Racepak datalog rendszer nélkül szinte lehetetlen. De a sorozatos hibák így is érthetetlenek számunkra.
A verseny után komoly elhatározásra jutottam és elfogadtam a Svéd Veidec Pro-Stock dragbike csapatfőnökének, Roger Lyrennek az ajánlatát: talán két hét múlva már itthon is lesz az az új, professzionális Pro-Stock versenymotor, ami kizárólag a legjobb alkatrészekből, elektronikából van összerakva, és Racepak datalog rendszerrel is elvan látva, így könnyítve meg a jó beállítás sokkal gyorsabb megtalálását.
Köszönöm azoknak, akik eddig is és a jövőben is mellettem állnak és továbbra is bíznak bennem. Én hiszem, hogy az új motorral újra a legjobb lehetek! Köszönet az X-Bike-nak, a Magyar Suzuki Zrt-nek, a Monster Energy-nek, a Mugen Race-nek, a Pure-Solve-nak, a Motulnak, és nem utolsó sorban az Oakley-nak a támogatásért és a sok segítségért!
Szabb
A kunmadarasi versenyeredményeket a Kunmadaras Motorsport weboldalán találjátok meg, a történések képes elbeszélése pedig ezúttal kizárólag Facebook-regisztrált olvasóink számára lesz elérhető: Gémesi Balázs és Lehotzky István gyönyörű Kunmadár-galériáját a neveikre kattintva érhetitek el!



















