Szabb mondja
A verseny előtti napon (péntek 13.) derült ki, hogy versenymotorom kettes hengerében gyakorlatilag nincs kompresszió. Éjjel 4 órakor fejeztük be a szerelést és 6-kor keltünk, hogy korán a pályán legyünk.
A motor első indításra nagyon szépen járt, így a beállítások után a startvonalhoz mentünk. A gumimelegítés és a rajt után a motor kis betorpanás után nagyon elindult, így sikerült egy 9,4 másodperces idővel kvalifikálni magunkat a versenyre. A futam utáni szervizelésnél derült ki, hogy valószínűleg már a célvonal után leszakadt két szívószelep, így a versenyben sajnos már nem tudtunk indulni pedig a motor egyre jobban üzemel a nitróval.
Én hiszek benne, hogy a sok munkának meglesz az eredménye, és miután minden sérült alkatrészt kicserélünk, a soron következő júniusi, Kunmadarason megrendezésre kerülő futamon végre minden tökéletes lesz és futhatok egy igazán jó időt.
Köszönet a támogatóimnak: X-Bike, Monster Energy, Suzuki, Oakley, Mugen, Pure Solve, Motul



















