Kunmadaras 2011: Képriport

bigiboy, 2011. május 04., szerda
Európa legjobbjai csaptak össze az egykori katonai repülőtéren. Volt meglepetés bőven. Jövőre világbajnoki rangot kaphat az ütközet!

Kunmadaras valódi zarándokhely lett az európai drag-elit számára. Az idei viadal hozta az előző évek színvonalát, mint szervezettségben, mint izgalomban. A magyar Sovereign Team színeiben induló Jasper Thiel ProStock motorral 300 km/h-ás átlaggal teljesítette a 400 métert, ez pedig majdnem új Európa-csúcs volt. A magyar gyorsulók is szépen helytálltak Kunmadáron, ahol elképzelhető, hogy világbajnoki futamokat is rendeznek majd!

Keith Bartlett, a sorozat promótere elismerését fejezte ki a verseny szervezettsége és a magyarországi futamok elmúlt években tapasztalható fejlődése kapcsán.Terveik között szerepel Dragbike világbajnoki sorozat indítása, melynek helyszínei között Kunmadarasnak is kiemelt szerepet szánnak. Emellett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Dragster (épített autó) Európa-bajnoki sorozatának egyik futamát is szeretné idehozni, a szériának Kelet-Közép-Európában a magyar pálya lenne az egyetlen állomása. Ez utóbbi elképzelés akár már 2012-ben megvalósítható, ha sikerül mintegy 100-120 ezer euróból megteremteni a szükséges feltételeket, simára csiszolni a betonpálya felületét és annak mindkét oldalán betonkordont építeni 200 méter hosszúságban. "Ennek érdekében a magyar állammal is keressük az együttműködés lehetőségét" – adta hírül az MTI.

UEM Drag sorozat - Kunmadaras
 

Fotók: Gémesi Balázs
Szöveg: Szabó László



A dán – magyar Sovereign Team dán versenyzője Jesper Thiel megfutott élete – kis híján Európa – legjobb ProStock Bike idejét: 7,087 sec 300,03 km/h. Ez mindössze 0,02 másodperccel marad el Dave Beck Európa rekordjától, reakcióideje 0,01 mp.



A norvég Rolfstad Team fiatal ridere az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta a hétvégén 7,06  6,93–as időkkel, a döntőben pedig Hans Olav Olstad-ot ejtette ki 6,821 sec 314,48 km/h sebességgel.



Az ötszörös Top Fuel Bike Európa bajnok a tavalyi évet a motorja építésével töltötte, amelynek bemutatására Kunmadarason került sor. A motorban nagyon potenciál van, hiszem a legelső(!) menetén csak ellenőrizte, hogy minden megfelelően működik-e. Az erő ~40%-on volt, a gázt félpályánál zárta, és így ment egy 7,6os időt. A következő és egyben utolsó futamán végigment, 6,573 sec 354,23 km/h-val szakítva át a célvonalat, mindezt a motor élete második futamán!



Európa és nem hivatalosan a világ leggyorsabb turbó-alkoholos Funnybike-ja is tiszteletét tette a rendezvényen. A folyamatosan váltakozó időjárási és pálya kondíciók igencsak megnehezítették a dolgát, ám így is sikerült egy 6,916 sec 326,83 km/s futamot produkálni.



Az Anglia – Magyarország mini SuperStreetBike széria kunmadári futamának győztese az angol Dave Smith, turbo hayabusával. Legelső próbálkozásra sikerült egy 7,54-es időt futni, nyílegyenesen a pályán. A verseny további részében 7,6 – 7,7 másodperc körüli időket ment, 300-315 km/s sebességgel.




A legjobb magyar eredményt a Helltuning Dragbike Team érte el.
Varga Sándor Csaba 4. helyezést ért el a 12 tagú Funnybike nemzetközi mezőnyben, plusz egyéni legjobbját is megfutotta.



Papp László 12.  Matusik Andrea 13. lett Pro Stock Bike-ban. Borsay Szabolcs 6. helyezett Funnybike-ban. SuperStreetben in képviselte magát a magyar mezőny, Gál Tamás, Szürszabó Levente, Lencsés Donát Dániel, Király Péter személyében.

Eredmények: itt
Fotógaléria: itt

 

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

turocska, 2011. máj 06., péntek 00:08
persze. mert?
morini, 2011. máj 06., péntek 00:03
Voltatok már egy kunmadarasi versenyen?
turocska, 2011. máj 05., csütörtök 14:44
egyet kell értenem. 200 méter betonkorlát : 1 méter magas 30 centi vastag : az 120 köbméter beton - ez 16000-rel számolva - 1.920.000 ft. zsalubérlés 30 napra 200 ezer. kis vas a betonba, 700. ezer - sok vas lesz benne... na meg egy jó parkettacsiszoló :o) 2 millió. munkadíj 2 misi. hol a többi?
vendeg, 2011. máj 05., csütörtök 13:20
100-120.000 EUR-ból akarják lecsíszolni a pályát???? Annyival ki is tapétázhatják. Ez megint olyan Balatonring-gyanús üzlet lehet...Egyébként ez a legértelmetlenebb motorsport az összes közül, ráadásul semmi haszna az utcai motorok fejlődésének szempontjából.
A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
kistriple - 2012.máj.21 21:03
Na ez kell. Mentem is le a képeket, hogy össze tudjak rakni egy ilyet. Tökéletes. Élménymotorozni. Túrázni egy métert nem mennék vele, de ez ott lenne a nappali közepén.
kriszpc40 - 2012.máj.21 19:07
Talmánknak elég sokat tett keresztbe úgy hogy felőlem tolhatta volna hazáig is!
hediangel - 2012.máj.21 18:57
azért ez nem semmi :)
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS