Kalandos élet

Szöveg: Tóth-Bajnógel Adél Fotók: Totti Team

Hallottatok már a svédországi High Chaparralről? Jó hely, egy élményparkhoz hasonlítanám, ami a hollywoodi Vadnyugat világának mintájára épült. Kisvonat, indiánok, bölények, valamint „Mexikó város”, „saloonnal”, tánccal, mexikói sörrel és tequilával… No, itt időztünk el úgy fél napig, Apa (Totti), Lütyő (a motorunk „doktora”), a dán Jesper Tiel (a járgány előző tulajdonosa), barátja (és egyben szerelője) Jakob, és én (Totti lánya).

Aztán úgy döntöttünk, elég a pihenésből, irány az igazi kaland, irány Gardemon! Már másnap korareggel a pálya előtt várakoztunk, hogy beengedjenek, mondanom sem kell, hogy az elsők között voltunk… Még aznap megérkezett hozzánk szponzorunk, Jenő személyében, akit a Sovereign cukorforgalmazó cége miatt a pályán mindenki csak „Sugar Daddy-nek” hív.

Pergett az idő, s másnap már a versenypályán találtuk magunkat. Rossz hírrel kell szolgálnom: „Black Horse” (azaz „Fekete Ló”) becenévre hallgató csodajárgányunk a burn outkor lerobbant. Mire megint megpróbálhattuk volna, Lütyő észrevette, hogy nincs üzemanyagnyomás. Így értelmetlen lett volna újra próbálkozni. A hiba keresésénél kiderült, hogy az egyik akkumulátor felmondta a szolgálatot.

A második kvalifikációkor a mantorpi beállítással álltunk a startvonalhoz, ami azonban e pályán túl keménynek bizonyult, a hátsókerék pedig túlforgott, a Black Horse pedig 8,1 mp alatt ért be a célba. Ugyan ez az idő nem kimagasló, de a csúcssebesség már igen: 285 km/h, több, mint Jesper e motorral elért sebességrekordja.

Másnap azonban újabb váratlan esemény történt: a startvonalnál állva csak annyit láttam, hogy egy tökéletes rajt után (kb. félúton) a motor leáll (vagy Apa veszi el a gázt). Mint utóbb kiderült, a kompjúter csatlakozója lecsúszott, és Apa éppen hogy elkapta azt a pillanatot, amikor úgy tudta leállítani a paripát, hogy a váltó ne törjön el benne. Nekem is elkeserítő volt látni, ahogy Black Horse megint csődöt mond, hát még Apának a pilótájaként és Lütyőnek a szerelőjeként.

Elképzelni sem tudom, milyen nehéz lehetett neki ennyi kudarc után újra visszaülni a motorra, pláne, hogy nem tudtunk új beállításokat tesztelni. Sőt mi több, aznap délelőtt, (hál’ Istennek még órákkal a verseny előtt) a motor nem akart beindulni. Mennyi embert tud megmozgatni egy masina! Lütyő, Jesper és Jakob a hiba okát keresték, Sugar Daddy segédkezett, Apa és én pedig megpróbáltunk életet imádkozni belé. Aztán megtörtént a csoda: beindult a motor! Csipkedni kellett magunkat, hogy időben odaérjünk a pályához, de a lelkesedés szinte szárnyakat adott, s így minden összeállt.

Mikor az indítókocsit a startvonalhoz toltam, az egyik csapat szerelője odalépett hozzám: „Ezúttal szerencsétek lesz.” - Jó volt tapasztalni, hogy még a „vetélytársak” is biztattak, hogy még ők is szurkolnak Apának. A jóindulatú jóslat azonban nem vált be. Egy kitűnő rajt után elszakadt a …szíj. Amíg mi elkeseredetten vonultunk vissza, a pályán nem mindennapi dolog történt: új európai funnybike (idő és sebesség) rekordot állítottak fel. Természetesen nem más a rekorder, mint az eddigi csúcsot is tartó, kiváló versenyző, Rikard Gustaffson. Az ideje: 6,666; a csúcssebesség pedig 338 km/h (eszméletlen!).

A mi kategóriánkban (ProStock Bike) is történt váratlan esemény: Jesper jobb időt futott, mint az európa-bajnok Ulf Ögge. Ennyi újdonság után már nem is állt el a lélegzetünk, mikor megtudtuk, hogy a másnapi elődöntőben Apa Ulf Öggével mérkőzik majd meg. Tisztában voltunk vele, hogy őt nem fogja megverni, de akkor őt és az egész csapatot csak az érdekelte, hogy a sok balszerencsés menet után végre tudjon menni egy viszonylag jó időt – magunkért. Hogy megmutassa, mire is képes Black Horse.

Fogalmam sincs, hogy ennyi kudarc után hogyan tudtunk bízni. Főleg Apa. De bíztunk. (Azt hiszem, még senkinek sem volt igazán boldog élete hit és kitartás nélkül.) A startvonalnál még borzasztóan ideges voltam. 7,7 mp után pedig már majdnem sírtam az örömtől. Még Ögge 7,4 mp-es ideje sem érdekelt, és a tudat sem, hogy Apa 2-3 tizeddel jobbat akart menni. A lényeg, hogy semmi baj nem volt a motorral. Végre. Az csak plusz öröm volt, hogy Tottié volt a jobb reakcióidő.

A középdöntőt már a teherautó tetejéről néztük, egy létra segítségével. Szinte biztosra vettük, hogy a döntőben Jesper és Abrahamssont figyelhetjük majd, de nem volt igazunk. Ögge megverte a csúcstartó Abrahamssont, és Jesper Fredlund elleni küzdelme is a várttal ellenkező eredménnyel zárult. Jesper úgy gondolta, hogyha a kocsi keréknyomában megy, jobban fog tapadni, de sajnos nem így történt… Hátsókereke túlforgott, így Fredlund jutott tovább.

A norvég pálya egyébként híres a jó tapadásáról. Azonban a verseny alatt pont az ellenkezője bizonyosodott be. Egyenességében pedig nem más pálya áll hozzá nagyon közel, mint Kunmadaras. Apa szerint érdemes lenne a magyar pályát minél többször igénybe venni, hogy ott is kialakuljon a jó tapadás.

A funnybike kategória döntője meghökkentő eredménnyel zárult: a csúcstartó, legesélyesebb Rikard Gustaffson motorjából a burn outkor elkezdett folyni az olaj, mert előző nap elfelejtették kitisztítani a csövet… Így már csak egyetlen versenyző maradt a döntőben, aki 8,4-es idővel nyerte meg a versenyt (amikor előzőleg ellenfele 6,666-os rekordidőt ment). A ProStock döntő volt még csak igazán meghökkentő! Fredlund motorja a rajt után kb. öt méterrel lefulladt. A „vesztes” motorjára borulva búsult, de nem sokáig: néhány másodperc után számára is kiderült, hogy Ögge piroslámpás indulást csinált. Hiába ment az európa-bajnok jó időt, mégis Fredlund nyert, a lerobbant motorjával…

Hiába, ez a drag sport. Olyan, mint az élet. Sosem tudhatod előre, mi fog történni, s csak a hibáid okát keresve és azokat kijavítva tudsz továbblépni. A múlt rögös útját egyengetve azonban a jelen pillanatra kell koncentrálnod. S a legfontosabb: bízni, bízni, bízni… Mert megéri.