Magyar siker a 25. NitrOlimpx-en

moczart, 2010. augusztus 18., szerda
Hockenheimben, Európa egyik legrangosabb gyorsulási versenyén negyedik helyezést ért el Borsay Szabolcs és a Black Cat Suzuki.

Az elmúlt hétvégén a Hockenheim melletti gyorsulási pályák megteltek élettel, ekkor rendezték ugyanis a nemzetközileg hatalmas elismertségnek és népszerűségnek örvendő NitrOlimpx 25. jubileumi fordulóját. Hazánkat Borsay Szabb képviselte.

A magyar ex-stuntridert és Guinness motoros világcsúcs tartót tavalyi szintén sikeres NitrOlimpx szereplése után idén is meghívták a szervezők, hogy a kétkerekűek között a Pro Eliminator osztályban tegye próbára saját és motorjának képességeit.

„A péntek reggeli első időmérőkön még nitró nélkül mentem, mondjuk úgy, hogy csak kipróbáltam a motort – mesélte Borsay hockenheimi élményeiről – de ezután a szervezők addig tologatták a mi csoportunk időpontjait, amíg végül már nem maradt számunkra idő, és már csak szombaton tudtunk újra rajthoz állni.”

Pedig Szabolcsnak igazán szüksége lett volna a pénteki futamokra is, hiszen a Black Cat, azaz Borsay-ék Suzuki dragmotorja csak nemrégiben épült fel és állt össze véglegesre a szezon első felében fellépett váltógondokból – nem volt 100%-osan harcra kész állapotban a nitrós GSX.

De még így is: „A pénteken és szombaton elért időeredményem alapján bejutottam a legjobb tizenhat közé, ami egy ilyen színvonalú versenyen eleve nem könnyű feladat. Vasárnap délután azonban sajnos eleredt az eső, így nem lett lehetőségem, hogy éles bevetésen juthassak be az első négybe, amire viszont nagy esélyem volt, hiszen ehhez egy elég gyenge, régi motoron ülő ellenfelet kellett volna csak magam mögé utasítanom. Végül az elért időeredmények alapján hirdették ki a végeredményt, és így is a negyedik helyen végeztem!” – mondta Szabolcs. „Szeretném megköszönni támogatóim segítségét (X-Bike, Suzuki, Monster Energy, Mugen Race, Motul) nélkülük nem sikerülhetett volna!”

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
morini - 2012.febr.08 04:15
Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
"A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Megbeszéljükben elmondta: nem 35 milliárd forintról, hanem 15 milliárdos hitelről van szó az állam részéről, ezt a versenyeztetési díj alapján számolták ki. Az összeget nem kapta meg a sávolyi beruházó, hanem folyamatosan az évek során kerülne kifizetésre." Helyette az új budapesti focistadionra költenek ennyit, mert viktor szereti a focit. A MOL szponzorálásról ne is beszéljünk.
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség