Kunmadár: Július 4
Szöveg: Suzuki Dragbike Team Fotók: Draghírek
Múlt hétvégén Kunmadarason állt a bál. A magyar gyorsulás fellegvára szinte megtelt, nemzetközi összecsapás volt ez, a javából.
A viadalon a Suzuki Dragbike Team teljes, sőt, pluszos létszámmal képviseltette magát, a szerelőgárda ugyanis Olaszországból érkezett, a tuning-specialistáknak korántsem volt sétagalopp a rekkenő hőség.
A hárompilótás Suzuki Dragbike csapat „leginkább-széria” motorját hajtó Sziklai Ferencnek sikerült az első helyen kvalifikálnia magát a 900+Top kategóriában Hayabusájával. Feri a futamok során egyre jobb és jobb időeredményeket motorozott, a döntőben pedig új kategória csúccsal vitte el az első helyezettnek járó díjat.
A „nagyon sokmindent reszelhetsz” Superstreet kategóriában turbós GSX-R1000-et nyüstölő a Szűrszabó Leventének sajnos már nem sikerült ennyire jól a legutóbbi Kunmadár, a fülledt meleg nem csak a napon csokira égő nézőket, de úgy tűnik a technikát sem kímélte, a Gixer makacsul ellenállt, egyik futamon sem volt tökéletes az összes beállítás. Levente az időmérők során a negyedik helyre kvalifikált az osztrákokkal teletűzdelt nemzetközi mezőnyben. Az elődöntőben megverte az időmérők harmadik helyezettjét, Gruber Erichet, a harmadik helyezést bebiztosította, de a középdöntő futamát egy esetleges nagyobb, komolyabb műszaki problémát megelőzvén inkább nem kockáztatta meg nem állt rajthoz a döntőbejutásért.
A nagygumis, nagylóerős, nagyköltségvetésű Competition kategóriában Borsay Szabolcs új fényezést kapott Pro-stock Suzuki Hayabusájával ismételten a hétvége legjobb eredményét érte el mindössze 0,03 másodperccel maradva el egyéni csúcsától, de a középdöntőben egy jelentéktelen műszaki probléma miatt a rajt pillanatában leállt a motor. A szabályok értelmében nem lehet újraindítani a motort, Szabb így küzdelem nélkül volt kénytelen megelégedni a harmadik helyezéssel.
Augusztus 20-24. között Dragbike Európa Bajnokság először Magyarországon, ahol Szabolcs is indulni fog, de előtte a Németországi Nitrolimpx rendezvényen szeretne gyakorolni és megtalálni a legjobb beállításokat az EB-re.
A Suzuki Dragbike Teamet támogatja: Suzuki, X-Bike, Berik, Oakley, Shoei, Bearings, Paintbox, Superstreet
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
lolobar - 2012.febr.07 10:33Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49













