Clover X2 egy- és kétrészes bőrruhák
A Clover bőrtermékei méltán ismertek világszerte motoros körökben, hiszen az évtizedes múltra visszatekintő neves itáliai védőruházat konstruktőrök egyikéről beszélünk.
Az X2 névre keresztelt bőrruha kollekció hozza azt, amit elvárhatunk tőle, kezdve a kényelmi betétektől a kivehető bélésen át az EU-s protektorokig, és még egy kicsit többet.
Akár egy-, akár kétrészes az X2, a legjobb minőségű, 1,2 mm vastagságú borjúbőrt használják elkészítéséhez, ami a speciális kikészítési eljárásnak köszönhetően nem csak erős és kopásálló, de feltűnően puha is, így komfortos is egyben.
A bőrfelületeket a Clover impregnálja, azaz egy némileg vízlepergető réteggel vonja be, hogy egy-egy kisebb záport nedves alsó nélkül megúszhassunk, a nagyobb bajok elkerülése végett pedig a megfelelő helyeken (váll, könyök-alkar, térd-sípcsont) természetesen ott vannak a kemény, kivehető „EU” protektorok, illetve ezeken felül több helyen (mell, váll, comb, csípő) speciális, fizikai behatás során némileg felkeményedő szivacsszerű protektorokat is találunk.
Az „okosszivacsból” jutott a háthoz is: a cipzáros zsebben egy nagy felületű darab figyel, amit igény esetén cserélhetünk a Clover saját, CE szabvány gerincprotektorára némi felár ellenében.
A légellenállás csökkentő – és divatos – aero-púp a háton alap még a kétrészes változaton is (ez nem minden gyártónál egyértelmű), a belső hálós, „klímakontrol” bélés pedig kivehető és mosógépben egyszerűen tisztítható.
A komfortot számtalan helyen elasztikus betétek növelik. A csúszásnak esés esetén kitett részeken (deréknál, háton, könyöknél, térdnél) az ismert, redőzött, „harmonika” betéteket találunk, míg a lágyéknál, a lábak belső felén, a vádlinál, illetve a kar belső felén a textil jellegű „Kevlar” biztosítja a mozgásszabadságot.
A Clover-minőséget a fenti jellemzőkön felül az olyan apró kis figyelmességek jelentik az X2-ők esetében, mint a mandzsetta visszahajtható bőr lifegője, ami a cipzár – amúgy puha gumival borított – kocsiját fedi el, hogy az ne zavarhasson minket a kesztyűn belül, vagy a belső zseb.
Csupán egyetlen dolgot tudunk felhozni ellenük: a 46-tól 58-as méretig kapható ruhák általában csak a sportos, úgymond konfekció méretű testtel megáldott motorosokon lesznek tökéletesen komfortosak, mondhatni a szabásmintájuk nem tolerálja ha a kedves tulaj túl sok szalonnát falatozik telente, de pont ezért nyújtanak kiváló védelmet azoknak, akik eleve „bőrruha-testtel” rendelkeznek.
A Clover X2-ők minőségéhez (a bőr illatán érezni annak jóságát) és tudásához, átlagon felüli felszereltségéhez képest áruk igencsak baráti, hiszen az egyrészes 179-, míg a szétcipzározható 175 ezer forint mindössze. De ha a Motoroázisban ezen a héten erre a cikkre hivatkozol, még plusz 20% kedvezményt is kapsz!
Motoroázis |
morini - 2012.febr.08 04:15Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48




























