Erik Buell visszatér

marcello, 2012. július 24., kedd, 19:20
Húszmillió dollárnyi friss külföldi tőke érkezik az EBR-hez, újrakezdődhet a saga.

Megerősítést nyert, hogy az Erik Buell Racing (EBR) hamarosan 20 millió amerikai dollár feletti összeghez jut külföldi befektetők révén. A műveletet a FirstPathway Partners nevű invest-cég vezényli, és a szakemberek ügybuzgalma most valóban az újrakezdés lehetőségéhez juttatja Erik Buellt, aki 2009 óta küzd finanszírozási gondokkal, mióta a Harley-Davidson úgy döntött, bezárja a Buell Motorcyclest.

Az EBR ezzel a pénzzel már fedezheti egy-egy húzómodelljének véglegesre fejlesztését és gyártását. Milwaukee szerint valóban elég ahhoz, hogy bővítse a személyzetet és bővítse gyártóberendezéseit, amelyek 5.000 négyzetmétert is meghaladó területet foglalnának el. 

Az EBR reméli, hogy sikerül 20 ezer dollár körüli vételáron értékesíteni motorokat, például az EBR 1190RS-t, vagy annak valamiféle szériába álmodott változatát. Az Asphalt&Rubber magazin elemzésében olvasható, egy motorgyár működésbe hozásának költsége inkább 100 millió dollár körüli summára rúg (teljes értékű gyártás, szalonok, képviselői hálózat stb.), eszerint Buelléknek még további tőkeinjekciókra lesz szükségük, a jelenlegi állapot pedig egy hosszú út kezdete. 

A befektető(k) kilétét hivatalosan nem közölték, de egyes értesülések szerint az indiai gyáróriás Hero MotoCorp. a finanszírozó. Az EBR és a Hero már együttműködő partnerek, a mérnöki információcsere mellett Erik Buell AMA Superbike csapatát is szponzorálják, az ügyvezető Pawan Munjal pedig korábban nyilatkozta már a Bloombergnek, hogy szándékában áll megvenni az EBR-t.  

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

hediangel, 2012. júl 26., csütörtök 18:47
ez érdekes lesz...
A rovat hírei
Teszt Ducati Diavel Carbon
Teszt, Ducati Streetfighter 848
Teszt, Suzuki GSX 650F
Teszt, BMW R 1200 GS
Lányok Katarból
K.Zs.Rocket
Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show 2013
Dyna Street Bob Special Edition
Softail Breakout
Utolsó hozzászólások
turocska - 2013.máj.13 22:13
Szep. Kiprobalnam. Persze mint tudjuk en idomos parti vagyok. Az arabol meg szuper jo sportgepet vennek az sem kerdes... Nincs valsag az olaszoknal az ar alapjan...
kistriple - 2013.máj.13 12:54
szerencse, hogy nem magyar, akkor már jó öreg lenne.
puntomacko - 2013.máj.11 21:44
asszony verve,bénz számóva...
2001-2013 © motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | Impresszum | RSS