Triumph Tiger 800: már megint
Kevesebb, mint két hét, és itt a milánói szakkiállítás megnyitójának az ideje, ahol a világ motorosai egyszerre lélegezhetnek majd fel: hál’ isten, itt a Triumph Tiger 800! A gerillamarketing jellegű beetető hadjárat már oly rég óta tart, és általuk már úgyis majdnem mindent tudhatunk a motorokról, most már ideje lenne pontot tenni a történet végére, és végre hivatalosan is leleplezni a BMW F800GS-ének két új, és legfőbb riválisát!
A minap a körforgásba maga a Triumph által bedobott hivatalos, teljes alakos kép, amit a hellforleather magazin terített szét a világhálón, igazából semmi újat nem árul el. A fejidomot, a lámpát, szóval a motor komplett elejét már ismertük a Triumph LIVE! rendezvényen készült lesifotókról, de a hátulja is ismerős már az első két hivatalos videó valamelyikéből, (aki lemaradt volna róluk, használja bátran keresőmotorunkat, vagy kattintson a www.triumphadventure.com oldalra), ahogy a vázat, a lengőkart, meg úgy nagyjából mindenét láthattunk már a Triumph Tiger 800-aknak.
A fenti hivatalos képen a terepre szánt változat, a 800XC a főszereplő, ezt bütykös gumija, küllős kerekei, 21 collos(nak kinéző) első kereke, és a soros háromhengeres blokk alját védő lemez árulja el. A motorok tömege, mint kiderült, valahol a 200 kilogrammos határ közelében lesz, és mivel a blokk a Daytona 675 és a Street Triple erőforrásának lökethosszabbított változata lesz, a teljesítményt 100 lóerő körülire, a nyomatékot pedig valahová a 80 Nm-es érték közelébe várhatjuk, tehát mind súly, mind erő tekintetében a BMW F800GS-t lőtték be Hinckley-ben.

















