Varázsgömb 2011 - vol.1
Szegény MI-varázsgömb, csak porosodik magányában. Mióta BMW K1600GT lámpák bukkanhatnak fel váratlanul a facebookon, amikor Triumph Tigerekről nézhet bárki zizegős, rángatós videót, és főleg mióta a Kawasaki meg sem próbálja elrejteni kíváncsi tekinteteink elől új Nagy Ninjáját, sőt büszkén pályáztatja azt, már nem sok hasznát vesszük látnoki képességeinek.
De vannak márkák, melyek nem alkalmazzák a közönségbeetető módszereket, velük mi a helyzet? Elővettük hát az öreglányt, hátha mégsem áldozott még le neki, és mutat nekünk valami érdekeset egy kis dörzsölés után. És hát mutatott is, de sajnos semmi eget verő újdonsággal nem szolgálhatunk, hacsak az új Suzukik totális hiánya nem számít annak.
Hamamatsu kivár, talán spórol (lásd MotoGP fejlesztések, így eredmények hiányát), de izgatottan még véletlenül sem ugrál, netán veri a mellét új modelljeivel, egyszerűen azért, mert nincs mivel, vagy ha van is, azt nagyon jól titkolják. Néhány nyamvadt új színösszeállítás az, amit biztosra ígérhetünk, de új GSX-R, na az továbbra sem lesz, pedig hát ugye… Alig néhány évvel ezelőtt kétévente kaptunk új Gixert (vagy CBR-t, ZX-et, és YZF-et), de új, „poszt-gazdasági-világválság” ööö világunkban erről azonban jobb lesz, ha leszokunk.
A Yamaha azonban munkálkodik valamin, a gömb egy új XT660X szupermotót ábrázoló szabadalmi rajzot mutatott nekünk, lásd fent. A rajzon tökéletesen kivehető a jelenlegi XT-családból ismert egyhengeres jellegzetes hengerfeje és az egy-egy leömlő szelepenként, de a formák sokkal inkább a friss WR250-ek formavilágát idézik, netán már-már Ducati Hypermotardosnak is nevezhetőek, annak ellenére, hogy a rajz tanulsága alapján a blokk és a váz marad a régi. Ami azt is jelenti, hogy az új XT-X – ha valóban jön – megmarad továbbra is annak a mindennapos szoft-szupermotónak, aminek mindig is ismertük.
A Honda, vagy ahogy egyes körökben előszeretettel nevezik, „A Nagy Há” (Brrrr! – A szerk.) háza tájáról varázsgömbünk csak olyat tudott mutatni, amit már mintha hivatalosan is elismertek volna. A VFR1200F nagyobb idomos, túrásabb verziójáról van természetesen szó, amit – félve merjük csak kimondani – sokan az ST1300, alias a Pan European utódjaként tartanak már most számon.
Nagyobb szélvédelmet nyújtó idomok, magasabb, állítható kormány és szélvédőplexi, netán gyári doboz szett – a Honda által még régebben, a VFR bemutatásával egy időben kiszivárogtatott rajz alapján készült renderelt képen ezek a legfontosabb észrevennivalók őfelségén. Nyugodj békében, Pán? Ki merjük ezt mondani?
Feltűnt még egy ráncfelvarrott – vagy teljesen új? Nem tiszta a kép… - CBR1000RR is dupla kuplungos váltóval, de erről mintha már lett volna alkalmunk diskurálni korábban. A hatszázas RR új, speciális fényezésű verziója azonban még a napnál is világosabban látszik, azt azonban nem árulhatjuk el, hogy melyik neves Honda versenycsapat színeit kapja majd, de lehet találgatni. Nem lesz nehéz rájönni.
A Ducati egyik 2011-es újdonságáról nem is az MI-varázsgömb által tudunk, hanem „őfelsége” Gabriele del Torchino, a Ducati vezérigazgatójának az egész világ motoros sajtóját bejárt cycle worldös interjúja által. Ez az a bizonyos beszélgetés, amely során signor T. elszólta magát Rossi kapcsán is, amit egyébként a Ducati természetesen azonnal cáfolt, csak azért, hogy a most hétvégi, brnói verseny utánra várt bejelentés előtt még elbúcsúzhasson egymástól illendően a Doki és a Yamaha.
A 1198 utódjáról is beszélt az úr tehát, arról a motorról, amit – szemfülesebb olvasóink talán még emlékeznek rá – már idénre megjövendölt nekünk szeretett varázsgömbünk. Nos igen, az APEH-hel ellentétben a fekete mágia nem tévedhetetlen… De ezúttal Torchino maga mondta ki az igent az új superbike-kal kapcsolatban, mint megerősítést érkezésére, de a józan paraszti ész is ezt diktálná, főleg a WSBK szabálykönyvének módosítása előtt állva, ami várhatóan – sokan tartanak is tőle – ismét némi előnyhöz fogja juttatni Bologna kéthengereseit a kiforrott és bivalyerős négyhengeresekkel szemben. Az új Ducatiba egy radikálisan átdolgozott, persze továbbra is L-kéthengerest várunk, illetve egy Desmosedici szerű, karbonból készülő, a kormánynyakat a blokkal éppen hogy csak összekötő airbox-váz kettőst... és egy szentségtörésnek is beillő új, nem-szám nevet a keresztségben. Talán.
Szintén nem a gömb érdeme, hogy tudunk róla, de végre bemutatják a Dorsoduro 1200-at is. Végre, igen, hiszen a 130 lóerő feletti teljesítményre képes, az Aprilia által teljesen házilag tervezett és gyártott kéthengeres erőforrást már az özönvíz előtti időkből (értsd 2007 ősze óta) ismerjük, de csak nem akarták még elhasználni sehol sem. A nagy Keményhátú (merthogy a Dorsoduro ezt jelenti) jön tehát - lásd a véletlenül kiszivárgott használati utasításban talált fenti fotót – és ha a teljesítményadatok igazak, akkor a Ducati Hypermotard és a KTM 990-es SM-jei igencsak felköthetik majd azt a bizonyost, ha lépést akarnak tartani vele.
Lejárt a kétszázas, ennyi fért a Varázsgomb 2011 volume 1-be, de a folyt. az természetesen köv., az EICMA előtt többször is.
blindarm - 2012.febr.04 11:48Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20

















