X-402 GT: kettő az egyben sisak?

moczart, 2010. augusztus 03., kedd
Az új levehető állvédős X-lite kupak olyan erősre sikeredett, a zárt sisakokra érvényes ECE homologizációt is megkapta a bevizsgáláson.

Az X-Lite azt mondja, hogy „az X-402 GT új mércét állít fel a nyitott fejvédők piacán”, és nagyon úgy tűnik, hogy nem túloznak. Az új GT-modell ugyanis egy olyan erős és biztonságos állvédőt kapott, amivel egyik konkurense sem tudja felvenni a harcot, és erről még papírja is van!

A kompozithéjas X-402 GT legfontosabb újdonsága a speciális, egyébként levehető állvédő, kis túlzással ennyiben különbözik egy eddigi X-402-től, ami már önmagában egy kiváló nyitott sisak volt mindig is – meg is látszott az árán.

A GT az állvédőjének köszönhetően már nemcsak a nyitott, hanem a zárt sisakokra vonatkozó ECE homologizációt (P/J) is megkapta, ez azt jelenti, hogy egy X-402 GT az európai szabványok értelmében a zárt sisakok által kínált védelmet képes nyújtani. Az állvédő alsó felére egy szélterelő is rögzíthető ráadásul, amivel már a szél és zajvédelem is „zártsisakos” lesz.

Ha akarjuk, persze bármikor leszedhetjük az állvédőt és élvezhetjük az így nyert plusz szellőt a városi kánikulában, de az X-402 utódmodellje, az X-402 T is képes lesz „fogadni” a GT állvédőjét, hogy vele pedig a plusz védelmet élvezhessük.

Az elődmodellhez képest a GT és az állvédő nélküli T változat szellőzőit átalakították, hogy könnyebb legyen őket kesztyűben állítgatni – homloknál, fejtetőn és a tarkónál találunk matatni valót – a baloldalra rögzíthető, rettentően hasznos és okos N-Com kommunikáció (telefon, GPS, MP3-lejátszó csatlakoztatás, vezető-utas kommunikáció stb.) pedig természetesen továbbra is rendelkezésünkre áll extraként, ahogy az összes Nolan és X-Lite bukóhoz.

Héja kompozit anyagból készül (tehát a gyengébbek kedvéért nem műanyag), alapáron jár hozzá a plexi belső felére pattintható páramentes belső plexi (NRFS), a beépített, lehajtható napellenző (VPS) és az Unitherm Light anyagú kivehető-mosható bélés, a csat pedig természetesen dupla D gyűrűs, ahogy az a prémium kategóriában elvárható.

Az X-Lite magyar importőréhez októberben érkeznek meg az új X-402 GT-k, körülbelül 110 és 124 ezer forintos áron attól függően, hogy egyszínű, avagy dekoros a festésük.

EuroMotor Kft.
1134 Budapest, Lehel u. 17/b-c.
Telefon: +36-1-877-4430
E-mail: euromotor@euromotor.hu
www.euromotor.hu

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
lolobar - 2012.febr.07 10:33
Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49
lehet, hogy Triple linuxon nyomja. Ha így van, az eleve gyanús.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség