Talmáék az Üvegtigris folytatásában

moczart, 2010. augusztus 02., hétfő
Gábor és Stefano is szerepelni fog Lali, Róka, Csoki és a többiek mellett a jövőre mozikba kerülő filmklasszikus harmadik részében.

Valószínűleg saját magukat fogják alakítani a fiúk, kvázi Kovács Kokó István nyomdokaiba lépve ezzel, aki az első, azóta kultikussá emelt Üvegtigrisben tűnt fel, mint magyar sporthíresség – a harmadik részben Talmán a sor.

Talmácsi Gábor és Stefano Favaro tusfürdős főszponzoruk jóvoltából íródtak bele a forgatókönyvbe, de a szerepekről persze a 2011-es prömierig nem tudhat senki semmi közelebbit. Egy biztos, egy esti jelenetben, és prominens „szinténzenészek” társaságában várhatjuk motoros világbajnokunk feltűnését.

A forgatási nap után tartott vacsorán visszanézhették magukat a fiúk.

Egy szép hosszú éjszaka alatt leforgatott jelenetben Talma és Stefano Várkonyi Andreával, Szalay Balázs és Bunkoczi László tereprali versenyzőkkel, Benik Balázs rali bajnokkal, Németh Ottóval a Right Guard Dakar Team csapatvezetőjével és Rácz Félix sportmanagerrel szerepelnek majd együtt. Valami verseny lesz, netán? Nem tudjuk, de már nagyon várjuk. Az Üvegtigris 3 elkészülte decemberre várható, ha a forgatás kezdeti szakaszában egyszer csak semmivé foszló szponzorpénzek pótlása megoldott lesz (200 milliós költségvetéssel forog egyébként a hármas Tigris), de a bemutatóra azonban valószínűleg 2011 nyaráig várnunk kell majd.

„Hatalmas megtiszteltetés egy igazi klasszikus folytatásában szerepelni.” – mondta Talma. „Az Üvegtigris az egyik kedvenc filmem, és mivel én is sok időt töltök lakókocsiban, nálunk a film több szálló igéje már a mindennapok része. A „Lali, rossz helyen van ez a kocsi!” szinte minden parkolásnál elhangzik, de több hasonló mondat is beépült a szóhasználatomba. Várhatóan alakításomért nem jár majd Oscar, de itt valóban a részvétel volt a fontos. Hajnali ötig tartott a felvétel, a stáb nem tudom, hogy bírja ezt hónapokon át, december megláthatjuk a hosszas munka eredményét.”

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

xjr1300, 2010. aug 03., kedd 23:58
ujonc30: nem is Te lettél volna ha nem egy ilyen hozzászólással kezdted volna!!!!
jaguar7, 2010. aug 03., kedd 23:38
Te is annyit érsz, mint a hozzászólásaid.
ujonc30, 2010. aug 03., kedd 19:48
Az a film is annyit ér mint Talma és a MotoGp. :)
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
lolobar - 2012.febr.07 10:33
Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49
lehet, hogy Triple linuxon nyomja. Ha így van, az eleve gyanús.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség