Harley-verő Ducati kémfotón
A Ducati mégis bevállalja. A tavaly megszellőztetett "gyúrmacruiserből" valóság lett, pedig azt mondták nem lesz. De most mégis lesz, a gyár vonzáskörzetében már javában folynak a berepülő tesztek. A Mega Monstert, vagy Vypert - egyelőre hívja mindenki úgy, ahogy tetszik - a novemberi EICMÁ-ra tartogatják.
Ahány hírforrás, annyi egymásnak ellentmondó részlet az óriásbébiről. Valakik desmoquattro V4-esről duruzsoltak, némelyek pedig 1200-es kéthengeresről suttognak - a motorcyclenews.com legfrissebb fotói utóbbit látszanak alátámasztani. Az azonban biztos, hogy az olaszok elsősorban a még mindig megalomániában szenvedő amerikai piacra szánják a gépet.
A telefonnal megörökített első kirajzás pillanatképeiből kevés érdemi információ volt levonható, de az itt látható képeken már szembetűnő ínyencségeket vélünk felfedezni. A hátsó traktus látványosan rövidebb a kategóriában megszokottaktól, mint ahogyan a félkarú lengővilla, illetve annak rugózása (a lengőkar alatt, fektetve látjuk a rugóstagot) is inkább olaszos, mint cruiseres.
A két, függőleges hátsó zárófényen talán még lehetne dolgozni kicsit, a jobboldali ikerkémény viszont már jóval pofásabb, a méretes hátsó abroncsról már nem is beszélve. A képekről kiderül továbbá, hogy a Ducati még cruiserben is hű önmagához: fordított teleszkópokat és radiális Brembo fékeket látunk rajta elöl, és a kormány is inkább roadsteres (á la kónuszos alu krosszkormány), semmint a szokásos csimpaszkodós krómcső - nem éppen a tipikus csopper-felszereltség, de tőlük nem is ezt várnánk.
Az erőforrás láthatóan egy "szokásos" L2-es lesz, tehát nem a Desmosedici RR V4-esét kapja a vas, mint gondolták azt sokan elhamarkodottan, sokkal inkább az új Multistrada Testastretta 11-esét várhatjuk a szokatlan Ducatiba.
És hogy mire lesz képes a Mega Monster a Harley-val, vagy éppen a Vmaxszal szemben, arra mi is kíváncsiak leszünk. Talán Borgo Panigale ezúttal nem fog befürödni ezzel a koncepcióval, mint anno a '64-es Apollóval.
blindarm - 2012.febr.04 11:48Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20
















