Pastrana idén végre komolyan veszi az X-Gamest?

bigiboy, 2010. július 12., hétfő, 06:00
Öt számban áll rajthoz, hogy megdöntse saját, 2006-os rekordját. Akkor a duplaszaltóval tarolt. Most is tartogat valamit nekünk.

Ki tudja mi vette rá, hogy újra rajthoz álljon a motoros számokban. Egyszer pedig már “visszavonult”, az ominózus dupla hátraszaltó után. Az 2006-ban volt. Most 2010-et írunk, eltelt négy Travis Pastrana nélküli év (tavaly csak Best Trick-ben állt rajthoz), és - talán ezért - éhesebb a sikerre, mint valaha. Öt számban méretteti meg magát, mindegyikben az arany a cél, mindegyikben esélyes is rá. Még szilánkosra tört kulcscsonttal is.

Nehéz Travis Pastranáról nem szuperlatívuszokban beszélni. Ez srác egymaga írta át a terepmotorozás történelmét. Milliókat keres és milliók példaképe lett. Félelem nélkül él. Fájdalomtűrő képessége párját ritkítja. Egy igazi őrült. Idén felkavarja az X-Games állóvizét, visszatér, hogy megdöntse saját rekordját. 2006-ban négyből három aranyat kaszált.

Júniusban beszélt először terveiről, majd eltörte a kulcscsontját a Nitro Circus ausztráliai turnéjának utolsó előtti állomásán. 16 csavarral kellett rögzíteni a törött csontot. “Ezután mindenki le akart róla beszélni, de nem hagyom magam. Öt számban fogok indulni.” - mondta. Ez az öt szám pedig a Rally Car Racing, a SuperRally, MotoX Best Trick, a Speed&Style és Travis fő száma, a freestyle.

Egyszer sikerül...

“Ezzel a nem várt sérüléssel három hetem esett ki a felkészülésből. Így nem tudok teljes erőbedobással edzeni, de nem érdekel. Így is meg fogom mutatni.” És, ha egyszer valamit a fejébe vesz Mr. Pastrana, arra mérget vehettek, hogy végig is fogja vinni. Csak pár szemelvény a pályafutásából: édesanyja hiába könyörgött neki, megcsinálta a már említett első dupla hátraszaltót 2006-ban (videó fent, a könnyező mamával).

2004-ben agyrázkódással és félig feldagadt arccal állt oda a freestyle dönőjéhez. Ugyan veszített, de akaratereje példás volt. A világtörténelem első X-Games freestyle versenyét pedig titáncsavarokkal rögzített gerincoszloppal nyerte meg. 16 évesen. Travis - a látszat ellenére - most sem tud komolyan hozzáállni a megmérettetéshez.

...másszor nem. Idén lehet ismételni.

"5 dollárban fogadtam Blake Williamsszel, hogy meg fogom verni őt a freestyle versenyen. Szóval nem is kell nyernem, csak őt legyőzni. Neki szét van esve a térde, nekem meg szilánkosra van törve a kulcscsontom, szóval mindenképpen meg kéne őt vernem, mert így elég ciki lenne.”

Tavaly nem sikerült Travisnek a TP roll, csúnyát bukott, súlyos hátsérülést szenvedett (videó fent). Addig nem fog nyugodni, míg nem teljesíti ezt a lehetetlen, eddig csak BMX-szel végrehajtott trükköt. Idén újra megpróbálja. A 16. X-Gamest július 29. és augusztus 1. között rendezik majd meg, Los Angelesben. A tudósításokat pedig megtaláljátok majd itt, a motorinfo.hu-n.

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

vendeg, 2010. júl 12., hétfő 08:21
Nagy kedvencem de ezt már tényleg nem kéne eröltetni, sajnost többet veszíthet mint nyerhet a dolgon de ő Travis Pastrana és az észérvek szónál hiányzott a suliból...
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
morini - 2012.febr.08 04:15
Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
"A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Megbeszéljükben elmondta: nem 35 milliárd forintról, hanem 15 milliárdos hitelről van szó az állam részéről, ezt a versenyeztetési díj alapján számolták ki. Az összeget nem kapta meg a sávolyi beruházó, hanem folyamatosan az évek során kerülne kifizetésre." Helyette az új budapesti focistadionra költenek ennyit, mert viktor szereti a focit. A MOL szponzorálásról ne is beszéljünk.
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség