» BMW K1600GT és GTL: az első képek és adatok

| Szerző: motorinfo.hu

Megkezdődött a „Gold Wing tiprónak” beharangozott új bajor luxus túragép(ek!) infócsepegtető kampánya. Maga a bálna csak később, adaptív fényszórója azonban már most bemutatkozik.

 

November 7-én már biztosan ismerni fogjuk teljes testi valójukban a BMW vadonatúj luxus túramotorjait (igen, többes szám…), ez ugyanis a nemzetközi premier várható helyszínének, a 2010-es milánói EICMA-nak a záró dátuma, de addig is itt az első hivatalos infócsomag a motorokról: luxus és high-tech várható minden mennyiségben, na meg igazi, hamisíthatatlan BMW-s gének!

Soros hathengeres motorblokk és angyalszemek – a bajor autók híveinek ezek nélkül elképzelhetetlen az „igazi” BMW, és pont ez az a két alkatrész, ami a K1600GT és GTL-ben is megtalálható lesz. Ezzel is mintegy finoman jelezni kívánja a BMW, hogy az új vasak szinte már nem is motorok, hanem két keréken guruló luxusautók lesznek.

A képekre kattintva galéria nyílik!

A Concept 6 tanulmánymotorban tavaly ősszel bemutatkozott sorhatos blokk hajtja majd a GT-ket, a motorba 7500-as fordulaton 160 lóerőt ígérnek, ami egy igazán kellemes adat, de semmi ahhoz képest, amit nyomatékban és járáskultúrában kínálni fog ez a fajta erőforrás, állítja a BMW. Jellemzően a sorhatosok a leginkább kiegyensúlyozott járású motorok, ezért még soha nem tapasztalt kulturáltság lesz rájuk jellemző, mondják, a nyomatékadatok pedig egyenesen lehengerlőek: 175 Nm 5000-nél, melynek 70%-a már 1500-as főtengelyfordulatnál elérhető lesz.

A teljesítménykarakterisztikát három üzemmódban, Rainben, Roadban és Dynamic-ban fogjuk tudni az aszfaltra engedni az új E-Gas fantázianevű elektronikus-, vagy mai szak-szlenggel élve „ride-by-wire” gázkezelésnek köszönhetően, és persze a BMW kipörgésgátlója, a DTC (Dynamic Traction Control) sem maradhatott ki az extralistából. Az új sor6 lett egyébként a valaha motorkerékpárba épített soros hathengeresek közül a legkisebb és legkeskenyebb: alig nehezebb száz kilónál és nem szélesebb 560 mm-nél a blokk, bár az eddigi, ősi soros hatosokat nyilván nem volt nehéz lenyomni ezen a téren.

1600 köbcenti, 160 lóerő, 175 Nm, hat henger. Nakedbike-ot köré!

A motorblokk kialakítása egyébként erősen hasonlít a jelenlegi modern BMW-sornégyes erőforrásokra (attól eltekintve, hogy hat darab hengerrel lesz alkalmunk játszadozni, ugye), azaz a hengersor jól előre lett döntve a súlypont alacsonyan tartása érdekében. Az sem meglepő továbbá, hogy a már oly sokszor bizonyított Duolever és Paralever első és hátsó kerékfelfüggesztéseket alkalmazza majd a BMW az elektronikusan állítható futóművel, az ESA II-vel (Electronic Suspension Adjusmenttel) felvértezve, ha úgy kívánnánk.

Ami valódi újdonság, az a GT és GTL Adaptív Fényszóró rendszere, ami (sajnos) szintén extrafelszereléséként lesz rendelhető. A mellékelt videó jól bemutatja a rendszer működését, lényege, hogy megpakoltság és dőlésszög függvényében a két angyalszemes fényszóró közötti „harmadik szem” okosan világít majd nekünk, például bele az esti kanyarokba – amit, aki motorozott már koromsötét szerpentinen, bizonyára igen nagyra értékel majd.

„A túrázás új dimenziója!” – emígy ömleng a BMW sajtóanyaga a még be sem mutatott sorhatos luxuscirkálóról, melyből két változat fog készülni. A GT-verzió lesz a „motorabb”, őt „proaktív túrázásra” kínálja a BMW, ami anglo-németül azt jelenti, hogy a minden igényt kielégítő kényelem az ő esetében nem ment a sportos motorozhatóság rovására, ezt az állítható kormány-ülés-lábtartó háromszög fogja szavatolni többek között. A (relatív) sportosságot a GT esetében a gyárilag hiányzó topcase fogja jelezni, oldaldobozok persze lesznek rajta.

A GTL lesz az űberluxus változat (és nem, nem a hosszított tengelytávú…), neki már lesz felső doboza is, vélhetően nem is kicsi, illetve a GT-hez képest egy még kényelmesebb, kifejezetten csomagokkal megpakolt, kétszemélyes üzemmódra kitalált, bár ha minden igaz nem olyan tág keretek között állítható üléspozíciója, mint a sima GT-nek, sőt, még az idomai is különbözni fog a két modellnek: egyiknek nagy és végletesen hatásos szélvédelmű, a másiknak egy kicsit sportosabb ruhája lesz.

A K1200LT régimódi gömbölyűsége úgy tűnik már a múlté, az új 1600-as formavilága sokkal kihívóbbnak ígérkezik.

A rádiós hifi természetesen nem maradhatott le a motorokról, a GTL esetében az iPod, Mp3, USB és Bluetooth kompatibilitás az alapfelszereltség részét fogja képezni, ahogy a navigáció előkészítés is. És hogy a temérdek onboard szórakoztató- és biztonsági rendszer kezeléséhez ne kelljen teleszórni száz meg száz gombbal a GT-ket, a BMW egy új, motoron világújdonságnak számító kezelőfelületet fejlesztett ki.

A műszerfal közepén helyet kapott színes TFT kijelzőn látunk majd minden adatot a GPS navigációtól kezdve az ESA II és a kipörgésgátló- és az ülés/makrolatfűtések állásán át az éppen játszott zeneszámig bezárólag, a menüben pedig egy úgynevezett Multi-Controllerrel fogunk tudni navigálni – ez lesz a motorok iDrive-ja?

Fent GT, lent GTL. Már a gyári skicceken is látszik, hogy a hátsó dobozon túl másban is különbözni fog a két modell.

A BMW K1600GT-ről és K1600GTL-ről egyelőre ennyi az elérhető információ (plusz a képgaléria), de várhatóan a beetetés folytatódni fog egészen a motorok milánói leleplezéséig. A BMW hivatalos K1600GT oldalán további videókat és információkat találtok.


 

» hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

» Belépés / Regisztráció

Felhasználónév:
Jelszó:


lolobar #11., » 2010. Július 08 16:56:23., Csütörtök
hozzászólás: 72
Csatlakozott: 2009. Május 29.
Lóerőpolitika. Jaaaaaj. De ilyet!? A BMW-nek olyan is van?
motronic #10., » 2010. Július 07 15:29:41., Szerda
hozzászólás: 93
Csatlakozott: 2009. Február 06.
Nekem is nagyon tetszik a BMW filozófiája, üzletpolitikája és lóerőpolitikája. Általában a legtöbb gyár érthetően az átlag lóerőt adja meg pl: a Japánok 100 motort lemérnek és az átlagot adják meg. (mint a devizánál a középárfolyam). Ez az elterjedt, míg a BMW azt a lóerőt adja meg amit mindegyik biztosan teljesít.
szabipc40 #9., » 2010. Július 07 10:09:35., Szerda
hozzászólás: 187
Csatlakozott: 2009. Március 19.
A BMW jelenleg elég nagy figyelmet fordít a motorkerékpár fejlesztésére, különösen mióta a Forma 1-ből kiszálltak. A Forma-1 rengeteg pénzt felemésztett a BMW-nek. és elege is lett a Forma 1-ből. Ugyanis volt egy-két forradalmi motorja a BMW-nek, amit az FIA a szabály módosításokkal betiltott akkor, amikor már készen volt. Mario Thiessen a Bécs-i Motor symposiumon arról beszélt, hogy a BMW 2013-ig a WSBK-ra az S 1000RR projektre és a WTCC-re koncentrál. Jövőre gyári csapatot indít a WTCC-ben az ő vezetésével.
lolobar #8., » 2010. Július 06 17:40:56., Kedd
hozzászólás: 72
Csatlakozott: 2009. Május 29.
Jövőre jön az all new Honda Goldwing is. Az 2000 ccm lesz és boxer, hengersor lekapcsolással, légzsákkal, meg ki tudja még mivel. Szóval elsőre ez egy hurkatöltő ahhoz képest. De ki tudja, a BMW mosanában másképp nyomja, mint eddig.
motortalan #7., » 2010. Július 06 15:42:05., Kedd
hozzászólás: 9
Csatlakozott: 2010. Március 06.
Biztos, hogy meglesz a vevőköre, és nem lesz gond az eladásokkal. De nekem azért elsőre mégis az ugrott be, hogy legközelebb milyen blokkal szerelik majd. Mondjuk egy 80000 köbcentis dízellel? Esetleg atomreaktorral, hogy ritkán kelljen tankolni? Nem is tudom, de ez olyan szovjet módi. Ha nem tudunk jobbat, akkor építsünk nagyobbat. Hátha a mennyiség átcsap minőségi változásba.
drbike #6., » 2010. Július 06 00:17:49., Kedd
hozzászólás: 2
Csatlakozott: 2009. November 16.
Na, én meg vettem egy motort hatszázezerért, ahol a kormánnyal együtt fordul a lámpa XD.
vendeg #5., » 2010. Július 05 19:32:29., Hétfő
hozzászólás: 612
Csatlakozott: 2009. Február 04.
A BMW most visszaperelhetné fejlesztőmérnökeinek az elmúlt 10 évben kifizetett fizetést mert egyre nyilvánvalóbb, hogy nem dolgoztak meg érte. Bezzeg most...
szabipc40 #4., » 2010. Július 05 16:23:17., Hétfő
hozzászólás: 187
Csatlakozott: 2009. Március 19.
Na! Úgy tűnik a BMW neki állt motort fejleszteni és rendesen fel adják a leckét a konkurenseknek szinte minden területen. Nekem különösen tetszik az intelligens adaptív fényszóró rendszere és a lóerő és az üzletpolitikájára sem lehet panasz.
damole #3., » 2010. Július 05 16:18:07., Hétfő
hozzászólás: 55
Csatlakozott: 2010. Február 17.
Viking: Nem attól, de ha már Goldwing verő akar lenni... érted. :)
viking #2., » 2010. Július 05 16:03:59., Hétfő
hozzászólás: 348
Csatlakozott: 2009. Február 19.
És attól jó egy motor...:)
damole #1., » 2010. Július 05 12:51:03., Hétfő
hozzászólás: 55
Csatlakozott: 2010. Február 17.
Komoly lesz a sorhat! Várom! A Gold winget megszorongatja majd, az biztos, de légzsákja csak a goldwingnek van...

» A rovat hírei

Tűzoltó BMW-k Merseyside megyének Tűzoltó BMW-k Merseyside megyének
BMW R1200RT tűzoltómotorok segítik az Egyesült Királyság elsősegélyflottáját, az ország történetében először.

Tarol az S1000RR Tarol az S1000RR
A brit Fast Bikes magazin a BMW S1000RR-t választotta az év sportmotorjának, de a spanyol, a német és amerikai magazinok tesztelőit és olvasóit is meggyőzte.

MOL Motoros Angyalok MOL Motoros Angyalok
Motoros találkozókon és egyéb, kétkerék-közeli rendezvényeken találkozhattok velük, és mint az igazi őrangyaloknak, feladatuk saját eszközeikkel vigyázni ránk.

Motoros Akadémia az EuroMotornál Motoros Akadémia az EuroMotornál
Augusztustól az EuroMotor Kft. üzletében is lehet jelentkezni az Erste Leasing Motoros Akadémia vezetéstechnikai tanfolyamaira.

Full-Gas Budapest: Motorosok Éjszakája Full-Gas Budapest: Motorosok Éjszakája
Pénteken este kilenc és éjfél között a budapesti Full-Gas szalonban az árak a mélybe zuhannak. Nem szólnánk, ha nem lenne érdemes...

Kifutóról a versenypályára Kifutóról a versenypályára
A WSBK Silverstone-ban rendezett futamán a magyar származású stylist, Horváth Kinga öltöztette a BMW csapat hoszteszeit.

Ducati Diavel: az Emíliai ördög Ducati Diavel: az Emíliai ördög
Nyilvánosságra hozták a Ducati desmocruiserének hivatalos nevét: Diavel lesz az. Bologna a motoron felül komplett mütyür- és ruházati termékpalettát tervez ezen a néven.

A nap képe rovat: a 102 éves Hilda néni Rossi R1-ének nyergében A nap képe rovat: a 102 éves Hilda néni Rossi R1-ének nyergében
Engedtessék meg, hogy eme rövidhírecske erejéig elbulvárosodjunk most. Isten éltesse, Hilda néni!

Beetető videó a 125-ös utcai KTM-ről Beetető videó a 125-ös utcai KTM-ről
Függövé akarják tenni már a tinikorban a benzinvérű huligánokat az osztrákok. Már ezzel a videóval sikerült. Ready to Race utcán, nyolcadliterből, négy ütemmel.

 
» Kapcsolódó hírek

    Nincs kapcsolódó hír.
 
 
 
 
 
 
 
 
© 2010 Motorinfo.hu  |  Hírdetési ajánlat  |  A szerkesztőség