Már nagyon szériaközeli állapotban a Tuono V4
2011-es értékesítési kezdést tűzhettek ki célul Noaléban új csupaszuknak: a hivatalos névmegerősítés hiányában még mindig Tuono V4-ként emlegetett lecsupaszított RSV4 legfrissebb tesztpéldányán már minden rajta volt ahhoz, hogy akár már holnap egy Aprilia kereskedésbe tolják.
A képeket ezúttal Olaszország legbefolyásosabb motorkerékpáros médianagyhatalmának, a Motociclismónak köszönhetjük – most ők voltak abban a szerencsés helyzetben, hogy egyazon pályán, egyazon időben kergetőzhettek az Aprilia tesztbrigádjával.
A Tuono V4-ről szóló előző, majdnem egy éves lesimunka kapcsán rengeteg részletre fény derült már az új utcai Apriliával kapcsolatban, melyekről annak idején részletesen be is számoltunk, az új fotókon éppen ezért túl sok újdonságot nem véltünk felfedezni, hacsak nem a végleges(nek tűnő), háromrészes idomzatot.
A hűtő- és hasidomot szerencsére sikerült a gép többi részéhez méltó filigranitással megálmodniuk a formatervezőknek, illetve a motor személyiségéért felelős fejidom is biztosan elkészült már, ezért természetes, hogy a bemutató előtt hónapokkal még így leálcázzák azt.
Annak ellenére, hogy a kipufogó még kényszer-kókány megoldásnak tűnik (ami szintén fogható a titkolózás számlájára, hiszen az RSV4 esetében a kipufogódob formája legalább akkora stílus meghatározó faktort képvisel, mint mondjuk a fejidom), a motor többi része igencsak készen van: eltűntek a lifegő vezetékek, a kuszán elvezetett hűtőcsövek és a fedetlen túlfolyótartályok, sőt, a Motociclismo alábbi videójában kivehető az ABS jeladó tárcsája is a jobb első féktárcsa mellett.
Továbbá kiderült az is, hogy a Tuono V4-nek a stabilitás érdekében kissé kilapították a villaszögét, illetve már arra a kérdésre sem csak simán vállat vonnak az érintettek, hogy megkapja-e a Factory mind a 180 lovát a vas: hát nem, nem kapja meg, némi habot lecsippentenek a V4 topendjéből, ellenben a nyomatékot növelni fogják (115 Nm-ről), a csupaszítás hatására a tömeget pedig 4-5 kilóval várhatjuk kevesebbre, mint egy RSV4R gyárilag megadott 184 kg-ja.
morini - 2012.febr.08 04:15Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
















