Suzuki Endúró Kupa: „Eláztunk, de megtartottuk!”
A kecskeméti Rodeo Ride 34 Suzuki márkakereskedés az idén is magára vállalta azt a megtisztelő szerepet, hogy megrendezze amatőr terepmotorosok számára a Suzuki Endúró Márkakupát.
Az első fordulón már túl vagyunk, ami pont arra a hétvégére esett, amikor az időjárás miatt minden egyéb betervezett motoros megmozdulás elhalasztottak, köztük az MXOB-t is, bezzeg a Rodeo Ride és szimpatizánsai nem cukorból vannak, ők az özönvíz ellenére is rajthoz álltak. E hasábokon keresztül szeretnének a szervezők köszönetet nyilvánítani mindenkinek, aki részt vett a viadalon.
„Egy, csak egy csapat volt talpon a vidéken május 16-i hétvégén, ez a csapat pedig a Rodeo Ride 34 és motoros baráti köre volt, akik a rémhír számba menő időjárási előrejelzések ellenére is a motorozást választották, és megtartották a 2010-es Suzuki Endúró Márkakupa első fordulóját.” – szól a Rodeo-kommüniké.
„Az időjárás jelentőknek életükben először igazuk lett, és tudnotok kell, hogy Magyarországon minden hasonló rendezvényt elhalasztottak, a viharos szél és a szakadó eső ellenére ti azonban szó szerint álltátok a sarat, és akik vállalták a megpróbáltatásokat (akár nézőként is) egy életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak.”
„Ezek azok az események, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Ha otthon maradtunk volna, egy unalmaska Forma1-es versenyt nézhettünk volna a meleg szobában, de az nem merítette volna ki a maradandó élmény fogalmát. Köszönjük mindenkinek a részvételt, köszönjük hogy eljöttetek! Megcsináltuk, megcsináltátok!”
A Suzuki Endúró Márkakupa első fordulójának hatalmas fotógalériáját ide kattintva érhetitek el. Következő forduló Újszilváson, szeptember 19-én lesz megtartva – remélhetőleg egy kicsit kevesebb nedvesség társaságában.
Suzuki Endúró Márkakupa - Kiskunmajsa |
|
Suzuki Enduro Futam |



















