Scrambler scrambling közben
A Triumph Scrambler egy érdekes szerzet – nem teljesen utcai, hiszen bütykös a gumija és magasra húzott a kipufogója, de mégsem terep motor, lásd utcai futóművét és úgy egyáltalán mindenét.
Inkább egy amolyan régi idők hírnöke ő, azoké az időké, amikor a teljes motorkerékpár kínálat kimerült néhány modellben, amelyeket aztán a lelkes tulajdonosok saját igényeik szerint eszkábáltak át, ki-ki arra a feladatra alakítva át a vasat, amire épp neki kellett. Sok esetben ez a cél pedig a földutak és döngölt alapú versenypályák meghódítása volt.
Katt a képekre! Galéria nyílik.
Ezt az érát, a házilag átalakított terepmotorok időszakát visszhangozza a Scrambler: amikor még nem az ugratók és a mandínerek játszották a főszerepet a terepversenyeken, sőt, igazából nem is voltak versenyek, csak amolyan házi, „összehozunk valamit Johnny-ék telkén” típusú megmozdulások, és ahol az önjelölt versenyzők két sör között lezúztak három gyors kört egymás bosszantására és a fehérnép szórakoztatására. A régi szép idők, na.
Ezeket az önfeledt, de sajnos már rég elfeledett pillanatokat próbálta meg újra átélni a Triumph olasz importőrének néhány lelkes dolgozója egy markéknyi vadonatúj Scramber nyergében. A kirándulásról a „politikailag korrektség” és meggyőző múltidézés miatt szigorúan fekete-fehérben készült fotósorozatukat a Triumph Italia facebook oldalán publikálták, és mivel stílusban és témafeldolgozásban is telitalálatnak bizonyult minden, amit csináltak, úgy gondoltuk nektek is jót tesz majd ez a néhány eltalált expozíció, amit ezennel megmutatunk nektek. Kellemes nosztalgiázást kívánunk hozzájuk!
blindarm - 2012.febr.04 11:48Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20















