Varázsgömb 2010: amit várunk

szabomiki, 2009. augusztus 19., szerda
Kezdhetjük dörzsölni a tenyerünket, lassacskán befutnak az új modellek. Józan paraszti eszünket megmozgatva összeszedtük, kitől mit várhatunk… talán.

A modellek két-három éves kifutási ciklusait, a világsajtóban terjengő híreket és a felröppent találgatásokat figyelembe véve gondolkodóba estünk: vajon milyen új motorkerékpárok fogják várni elismerően csordogáló nyálcseppjeinket az elkövetkezendő néhány hónapban, melyekről még nem is hallottunk?

A 2010-es modellek már készen állnak mindenkinél, csak azt várják, hogy gyártójuk lelebbentse róluk a fátylat – kezdjünk hát el találgatni, hátha lesz olyan tipp, ami bejön!

Aprilia

Tudjuk, hogy Noale az RSV4 Factory csupasz változatát, a Tuono V4-et már intenzíven teszteli, sőt, az RSV4 olcsóbb kiadását is lekapták már (nevezzük csak RSV4 R-nek), így a V4-es, Race Machine néven ismert motorblokk számára nem hagynak pihenőidőt.

Sokan voltak, akik megkérdőjelezték a Tuono V4 létjogosultságát, de azokban az időkben, amikor Suzuki B-Kingek és BMW K1300R-ek rohangálhatnak az utakon, a V4-es, 180 lóerős csupasz Aprilia még bőven belefér a szórásba. Egyszer kijár a kis noalei gyárnak is, hogy a világ legsportosabb nakedjét kínálhassa.

De mi a helyzet azzal az 1200-as kéthengeres blokkal, amit a Race Machine-nel együtt mutattak be két évvel ezelőtt a milánói kiállításon? Azt nem akarják lassan munkára fogni? És emlékszik még rá egyáltalán valaki?

Egy 90 fokos V2-es, 1200 köbcentis erőforrás is bemutatásra került a 750-es Shiver és a Dorsoduro mellett akkor és ott, de azóta semmit sem hallani felőle. Állt ott ugyan egy FV2 névre keresztelt sportos naked prototípus ezzel a blokkal, de mint kiderült, azzal csak az éppen készülőben lévő RSV4 Factory formai megoldásairól szerették volna leszűrni a közönséget.

Mi lett hát az 1197 köbös, 134 lóerősnek mondott motorral? El nem tűnhetett, így a legkézenfekvőbb, hogy lassacskán itt az ideje, hogy egy igazi, új motorkerékpárban láthassuk viszont. Mi egy Shiver 1200-ra tippelünk, egy sportos, mégsem Tuono V4 szerűen brutális nakedbike-ot vizionálunk, már csak azért is, mert a V60-as Mille és Tuono lassan eltűnnek, és kell az utánpótlás.

De ha már a mostani Shiver 750 mellé beállítanak egy nagytestvért, miért ne feltételezzük, hogy a vele rengeteg szempontból megegyező Dorsoduro funbike is kijöhet egykettesként? Főleg most, amikor a terepképességeiktől megfosztott nagy túraendúrók (alias túrafunbike-ok) aranykorát éljük.

Hallani lehetett még egy Aprilia Tuareg (vagy Pegaso) 750-ről is, ami lényegében egy terepgumis Dorsoduro lenne nagyobb tankkal, keskenyebb kerekekkel és hosszabb rugóutakkal, de tekintve a közepes hengerűrtartalmú Apriliák sokszínűségét, a mi tippünk az, hogy 2010 az Ezerkettes éve lesz az oroszlánosoknál. Bár, a Suzuki V-Strom 650, a BMW F650- és F800GS és a Honda Transalp uralta közepes túraterep szegmens bőséges terméssel kecsegtető gyümölcsfái alá az Aprilia is minden bizonnyal szívesen beállna kosarával…

BMW

A bajorok jelen pillanatban bőszen superbike-oznak, az S1000RR az idei és valószínűleg a 2010-es szezonjuk meghatározó modellje, nem hiába. Kemény fába vágták sornégyes, csúcstechnikától roskadozó fejszéjüket, de a jelek bíztatóak: teljesítményben, felszereltségben és árban is bőven az ezres szupersport szóráson belülre esnek, kívánjunk hát nekik sok szerencsét – nem mintha szükségük lenne rá – és nézelődjünk tovább!

Egy (vagy több?) robogó is fejlődésben lehet éppen a kék-fehér propeller árnyékában, a bukottnak nevezhető C1-es után ismét automata, mindennapos városkörnyéki közlekedő eszközzel készülnek a BMW-nél. Sor- vagy vékettes blokk minimum 5-600 köbcentivel, nagy testtel és luxusfelszereltséggel – ez az, amit ide várunk.

A K-sorozat tavaly frissült, így 2010-re valószínűleg békén hagyják az 1300-as nagyvasakat, és az F800-széria is csak új színekkel bővül, ezt már hivatalosan is kinyilatkozták. De mi a helyzet a legsikeresebb, legkeresettebb és mindig is hihetetlen népszerűségnek örvendő R1200GS-sel?

A GS evolúcióját átfutva teljesen jogos a kérdés, hiszen a hatalmas túraklasszis boxer ötévente újult meg drasztikusan, legutóbb pont 2004-ben: 1994-ben váltottak kettőről négyre a hengerenkénti szelepszámot illetően az 1085 köbcentis, 80 lóerős R1100GS-sel. Öt év múlva, 1999-ben mutatták be az 1130 köbcentis R1150GS-t, immár 85 lóval és számos egyéb, súlycsökkentő beavatkozással, legutóbb pedig 2004-ben váltottak típust, akkor született meg a 100 lóerős és 1170 köbös R1200GS, ezt ugyan átfésülték tavaly, de ez csak ráncfelvarrásnak minősíthető.

Mi azt mondjuk, jöjjön hát a 2010-es R1250GS! 1230 köbcentiben és minimum 115 lóerőben vizionáljuk az új boxer potenciáját, további súlycsökkentéssel egyetemben.

Ducati

Sajnos a Ducati Vyperként emlegetett Desmocruiseről le kell tennünk egyelőre. Hivatalosan is elismerte a gyár, hogy az agyagmodellről több helyen felbukkant fotó valóban egy új koncepció előfutára, és hogy komolyan fontolgatják a chopperpiac betámadását, de „A késztermékre még várniuk kell néhány évet a ducatistinek.” – így a hivatalos komment.

A Ducati ScootSter sportrobogó is hasonló sorsra számíthat: a mai, financiálisan nehéz időkben nem várhatóak ennyire az eddigi palettától elrugaszkodott, pénzügyi megtérülésüket tekintve igencsak kétes kimenetelű projektek megvalósításai.

A Multistrada-utód előszériája eközben már rója az utakat, számtalanszor láttatták már a leálcázott tesztmotorokat Ducatiék, de erről a típusról már eddig is tudtunk. Ami viszont valódi újdonság lehet, az az 1098R utódja, aminek el kell jönnie 2010-re.

Naná, hogy 1198R lesz a neve, nem hisszük, hogy ezen bárki is meglepődik egy pillanatra is. Várhatóan a teljesítmény fel, a kilogrammok pedig lefelé mozdulnak el a skálán, az eddigi gyárilag megadott 180 helyett 190 lóerőt bőven elvárhatunk az L90-es Desmo ezerkettestől.

És ha már Ducati, akkor az ő húzóvonalukban, a Monsterek családjában is várhatunk némi mozgolódást. Jelenleg három levegő-olajos modell várja a szörnylovasokat: a 696, az 1100 és az 1100S. Az új dizájn be van vezetve, jöhetnek az R és S-modellek, a vízhűtéses Testastretta blokkokkal szerelt mega-Monsterek!

Honda

Jön ugyebár az új V4, és ebből nem is egy: VFR1200 és Pan European – ezekről tudunk biztosan, de lesz még több is. Sokszor cikkeztünk is már róluk, a legújabb pletykák szerint pedig még az eddig kiszivárgott információknál is több technika várható beléjük. Két és háromhengeresként is működni képes blokk, duplakuplungos automata / félautomata váltó, és még számos egyéb mechanikai miegymás, de mivel a bemutatón heteken belül túllehetünk, egyelőre hagyjuk parkolni a V4-eket, és inkább nézzük, mi egyéb bújhat ki az óriási, hondaszárnyas zsákból!

A CBF1000 túramotor egy igazi mindenes, nem is volt baj az eladási számokkal, de az utóbbi években egyre több kritika érte túl gyorsan idősödő és unalmas dizájnja miatt. Ezen fognak változtatni: a Honda olasz tervezőgárdája (azok, akik a CB1000R-ért is felelősek) fogja átrajzolni 2010-re a nagy CBF-et (és vele együtt lehet, hogy a 600-ast is), hogy ismét felpezsdülhessen a típus. Agresszívabb külalak, új, modernebb műszerfal – ez a fejlesztők fő csapásiránya.

Az előző generációs CBR1000RR lebutított blokkjához nem valószínű, hogy komolyabban hozzányúlnának a CBF-ben, maximum egy leheletnyi injektor átprogramozást, és ezzel plusz néhány lóerőcskét várhatunk, azonban az eddigi acél gerincvázat minden bizonnyal lecserélik a CB1000R-ben bemutatkozott alumínium darabra.

A CBR-sorozat is újulni fog, de a négyéves, teljes megújulást hozó ciklus még javában tart ezres és hatszázas számára egyaránt, így a szupersportolók 2010-re csak enyhe, de a Honda-filozófiát ismerve annál hatásosabb megújuláson eshetnek át. Új idomokat, finomhangolt blokkokat, és talán Showa BPF villákat várunk a CBR-RR-ekbe, annál is inkább, hiszen a Showa gyár a Honda tulajdona. Ezeken felül a szupersport ABS új, kifejezetten versenycélokra kifejlesztett Epromját (programját) is bemutathatnák végre, amiről sokszor már volt szó, látni még senki sem látta működés közben, nemhogy próbálta volna.

Folytköv: [A Kawasaki, a KTM, a Suzuki, a Triumph és a Yamaha várható újdonságait következő Varázsgömb-cikkünkben hamarosan taglaljuk.]

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

kriszpc40, 2009. aug 24., hétfő 08:23
azért az a pár vb cím-et amit a HRC megszerzett a moto gp-ben showa futóművel ami saját fejlesztés azért azt ne felejtsük el. most jutottak el oda hogy olcsobb mevenni egy kész valamit mint fejleszteni ök is ott spórolnak ahol tudnak.
ribizli, 2009. aug 22., szombat 09:00
Brnoban már a Repsol is öhlinset tesztelt hétfőn.
feketeyamaha, 2009. aug 21., péntek 19:35
vendeg: ha megnézzük a történelmet nem igazán találtak fel semmit a japánok. európában igen, kínában is, usa-ban is. de japánok csak fejlesztenek. kitalálni nem nagyon találtak ki semmit. még a cd-t is a philipsel együtt találta fel a sony.
boxercup, 2009. aug 20., csütörtök 06:15
Par eve a Showa villak jobbak voltak, mint az Ohlins. Most nem, de ha senki nem megy veluk akkor nem tudjak fejleszteni.
poznamokus, 2009. aug 19., szerda 23:36
Mellesleg az egyetlen SBK-n Showa-val menő csapat szenved a legkomolyabb futóműproblémákkal, a Suzuki...
vendeg, 2009. aug 19., szerda 22:18
azért választották a WP-t mert közel volt, és nem a Honda választotta hanem a TenKate. feketeyamaha-nem emléxem semmi forradalmi újításra a motorgyártásban ami olasz mérnökökhöz fűződne...
feketeyamaha, 2009. aug 19., szerda 22:01
poznamokus: "és ha még azt is hozzávesszük, hogy a hondánál az a rengeteg japánmérnök milyen okosak. és az a kevés digó milyen hülyék. akkorahozképest nem is csinálnak rossz gépeket.
poznamokus, 2009. aug 19., szerda 21:48
#3 Bizony, egyszer Paul Denning nyilatkozta, hogy a HRC-nél csak az RCV motorelektronikáját fejlesztő részlegen többen dolgoznak, mint a teljes Suzuki motoGP projekten... Mellesleg ha olyan jó lenne a Showa, akkor az újkori CBR-eken miért nem azzal mennek az SBK-n? Ten Kate WP-vel lett sokszoros bajnok, aztán mivel az visszaesett, az is Öhlinsre váltott. Az újonc Stiggy egyből azzal kezdte...
feketeyamaha, 2009. aug 19., szerda 21:36
kriszpc40: csak azt ne felejsd el, hogy a nagy ducatinál annyian dolgoznak, mint a ti szervizetekbe, a hondánál meg annyian mint budapest lakossága. ez a nem mindegy.
kriszpc40, 2009. aug 19., szerda 20:22
az öhlins csk futómű alkatrészt gyárt!!! Honda a gp-ben mostanáig saját futóművel ment elentétben a yamahával meg a duksival mert egyszerübb megvenni egy kész dolgot mintsem fejveszteni azt!!! az a ciki hogy egy nagy Ducati nem tud versenyképes saját futóművet csinálni
vendeg, 2009. aug 19., szerda 19:15
elég ciki a Hondának, hogy nem tud olyan telót gyártatni a Showa-val mint az Öhlins...
A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
tomwar - 2012.máj.17 09:41
Azert a legszebb, amikor odaint a palyabironak:-))
viking - 2012.máj.17 09:29
Ahogy elnézem a ruháját, néhányszor nem sikerült...
hediangel - 2012.máj.16 21:43
Köszönjük, Emese.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS