Kémfotón a KTM Duke 1290, nem-kémen a Moto3
Ezekben a hetekben egyre több kártyáját fedi fel a KTM, amelyeket pedig rejtve tartana, azokat titkosszolgálati módszerekkel dolgozó sajtómunkatársak lepleznek le és löknek a nyilvánosság színe elé. A Duke 200-as indiai térhódítására készül, egyértelműen a keleti pólusban látja a kiugrási lehetőséget a narancsos márka (érthető módon, tegyük hozzá) - ám a fejlett piacokat sem hagyja el, sőt.
A várhatóan 2013-ra elkészülő Adventure 1300-at a napokban kémfotózta le a mindig éles objektívű brit MCN magazin a Kanári-sziegeteken, abból a szériából sokkal nem lettünk okosabbak (vélhetően egy 1290 köbös V-kéthengeressel állunk majd szemben, ami 130 LE körül teljesít, e téren küldetése, hogy űberelje kategóriabeli ellenfelét, a szegmenst uraló BMW R1200GS-t. Más kérdés, hogy a GS-t is erősen fejlsztik a bajorok, de hát ettől szép ez a szakma. Bár a képekre olyan otromba vízjelet tettek az MCN szerkesztőségében, hogy olyan még a kalendáriumban sincs, valami látszik a a futóműből és az is nagyjából megállapítható, hogy formailag is várható némi átalakítás, könnyedebb lesz a vonalvezetés - egyelőre ennyi, maga a motor is még egy fejlesztés alatt lévő prototípus volt, messze a kész változattól.

A paparazzók továbbra is dolgoznak, a soron következő áldozat a Super Duke 1290, amely elvileg ugyanazzal az erőforrással dolgozik majd, ha eljön az idő. A helyszín Tenerife szigete,az esztétikai változások mélyrehatóbbak, a koncepció viszont a mostanihoz hasonló - egy izmos csupasz. Más a farokidom és a nyereg. A futómű egy apró, de lényegi változást jegyez, ez pedig a hátsó lengőkar, egyébként marad a hagyományos ferde vázszerkezet és a WP csillapítás. Nagyon várjuk a kész motort, amely minden bizonnyal csak a novemberi szakkiállításokon debütál.

Végül, de nem utolsósorban az utcáról nézzünk be a pályára - szerencsére itt a képek már hivatalos forrásból származnak. Az M32, azaz a KTM Moto3-as gépe látszik rajtuk, amellyel a sok gyötrelmes év után Mattighofen visszatér a világbajnoki színtérre. Igazából mindenki egy formabontó motort várt az osztrákoktól a nemzetközi bemutatón, és ez be is jött - pár napja Valenciában már meg is kezdődött az érdemi tesztmunka Joan Olive és Sandro Cortese révén - utóbbitól, a német színekben induló olasz származású versenyzőtől várja a nagy áttörést a gyár. Az M32-t a Rookies Cup helyezettjein (Danny Kent, Arthur Sissis) kívül a maláj Zulfahmi Khairuddin és a finn Niklas Ajo is tesztelték. Hiába lesz népes a Moto3-as mezőny, ezt a motort messziről ki lehet majd szúrni... a megjelenéssel nincs gond, reményeik szerint a versenyképességgel sem lesz. A többit meglátjuk.


















