Borzongás Bimota módra

marcello, 2011. november 10., csütörtök
Egy 162 lóerős csupaszív csupasz, és egy Hypermotard-átirat jelenti az újdonságot az olasz gyártó standján. Ahová teljesen váratlanul egy enduró is felkerült.

A Bimota ismét régi fényében tündököl és szép nagy standdal képviselteti magát a milánói Eicmán 2011-ben, rajta alapvetően két olyan modellel, amiket újdonságként könyvelhetünk el: az egyik egy "borzongató" naked bike (brivido borzongást jelent Dante, Petrarca és Bocaccio nyelvén) és egy maxi motarddal. De az is jól látszik, hogy az offroad irányába is nyit a rimini gyártó...

Az utóbbi két válságos évben a Bimota kissé lement a térképről, de most megint előkerültek a régi ambíciók, s a DB9 Brivido illetve a DB10 Bimotard képében öltöttek testet. Az első egy csupasz, melyet a DB8-ból fejlesztettek tovább, lényegében minden műszaki paraméterében megyegyezik azzal - benne egy 1198-as Ducati-szív 162 lóerős legnagyobb teljesítménnyel (9.500 percenkénti fordulaton leadva), nikkel-króm-molibdén ötvözetű csővázzal, alumínium hidakkal, elől 43 mm szárátmérőjű, DLC-kezelt felfordított teleszkópvillával, ami teljesen állítható, hátul egy szintén mindenhogyan állíható egyedileg tervezett Extreme Tech rugóval. A képet a Brembo fékrendszere teszi teljessé, no meg az agresszív megjelenés, aminek köszönhetően a DB9 Brivido mondjuk úgy, kilóg a sorból... mint mindig.

A DB10 Bimotard ezzel szemben egy kategóriába nehezen helyezhető motor, maxi motardnak cimkézik ugyan, és valóban akár hívhatjuk annak is. Bizonyos értelemben a Ducati Hypermotard továbbgondolása, blokkja a 98 lóerős (7.500-on) bolognai 1100 Evo kéthengeres. A ferde csőváz itt egy króm-molibdén ötvözet, melyhez a DB6 Delirio amúgy gyönyörű lengővilláját szerelték. Az 50 mm szárátmérőjű, 165 mm rugóúttal rendelkező villa a Marzocchi terméke, a 320 mm-es hullámos féktárcsákba pedig a Brembo négydugattyús, radiális felfogatású nyergei harapnak. Közölt súlya mindössze 168 kg a modellnek.

A fentieken kívül ott van még egy Hb4 2011 fedőnevű versenymotor a standon, amely a Bimota Moto2-es koncepciója, és amivel a frissen leigazolt Ruben Xaus fog majd menni, reményeik szerint eredményesen. És láthatnak az arra bóklászók egy endurót is, aminek semmiféle különösebb történeti előzménye nincs. BBX a neve és 250-es illetve 300-as motorizációval prezentálták, kétütemű (!) egyhengeres blokk van bennük, elektronikus kipufogószeleppel és belső vízpumpával. Ez is és a dupla bölcsőváz is saját fejlesztés. 48 vagy 50 mm-es Marzocchi-villa, Öhlins csillapítás, Braking fékek. Pletykák szerint ebből a kiállítási darabból könnyen szériamodell lehet 2012 első hónapjaira, 9.000 euró körülire tervezett vételárral, négyütemű, 4-500 köbcentis változatokkal.

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
tomwar - 2012.máj.17 09:41
Azert a legszebb, amikor odaint a palyabironak:-))
viking - 2012.máj.17 09:29
Ahogy elnézem a ruháját, néhányszor nem sikerült...
hediangel - 2012.máj.16 21:43
Köszönjük, Emese.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS