Bemutatkozott a jövő évi CBR1000RR
A Honda jobb helyet aligha választhatott volna a 2012-es CBR 1000 RR bemutatójának, mint az imolai paddockot - bár az igazat megvallva az új Tűzpengét már augusztus hónapban észleltük a mesés Keleten és amennyire tőlünk tellett, prezentáltuk. Fontos kiadás ez az aranyszárnyasoknak, hiszen kerek húsz esztendeje állt közönség elé az első CBR900RR (1992-ben).
Az új Fireblade-et szimultánban, két versenyhelyszínen is az európai publikum elé vetették, a Superbike vébé tizenegyedik rundján, Imolában, valamint az Endurance világsorozat sorsdöntő viadalán, a Le Mans-i 24 óráson. A leleplezésben Jonathan Rea, a Castrol Honda versenyzője, illetve John McGuinness, a Honda TT Legends Team két lábon járó legendája segédkeztek. "Úgy érzem magam, mint aki együtt nött fel a Fireblade-del" - mondta Rea. "Ez a motor egy ikon, éppen ezért számomra felfoghatatlan érzés, hogy én lehetek az, aki a következő modellváltozatot felavatja. Fantasztikus dolog ez, és mit tagadjam, alig várom, hogy hozzápiszkáljak."
A CBR1000RR 2012-es modelljének újdonságait részben már kiszivárogtatták, hogy tudatosan-e avagy kevésbé, azt most talán hagyjuk. Esztétikailag felfrissült a motor, a fejidom és a lámpatestek teljesen újak lettek, a réteges idomzatnak köszönhetően tovább javult a légellenállás, a farokidom ugyancsak agresszívebb. Új a teló és a rugó, mindkettő Showa-gyártmány (Big Piston Fork ill. Balance Free Rear Cushion), előbbi a GSX-R-ról lehet ismerős, utóbbi az első ilyen, kettős felépítményű rugóstag szériamotoron. A marketing szerint nagyobb menet- és fékstabilitást, pontos vezethetőséget és akkurátus futómű-válaszokat kapunk.
A 999 köbcentis soros négyhengerest etető PGM-DSFI (Programmed Dual Sequential Fuel Injection) befecskendezési rendszer egyszerűbb és precízebb felhasználói kontrollt biztosít amellett, hogy a kis gázadásokra lényegesen jobbak a reakciók - inkább az alacsony- és középtartományon finomítottak a programozók rekordhajhászás helyett (178 LE, 112 Nm a legnagyobb teljesítmény ill. nyomaték). Újak és tetszetőek a 12 küllős alumínium felnik, ezeket egyébként az új felfüggesztésekhez optimalizálták - a gyári brosúra nem győzi hangsúlyozni, mennyire jól manőverezhető a '12-es RR.
Szintén új az LCD-kijelzős, teljesen digitális műszerpanel, ami roppant informatív, a sebességfokozattól a kör- és szektoridőmérőn át az üzemanyag-fogyasztásig rengeteg minden áttéekinthető rajta. Talán a legnagyobb pluszt az az öt nagy fényességű ledből álló mutató jelenti, ami akkor "súg", mikor optimális a pillanat a sebességváltáshoz. A már korábban is meglebbentett, fehér alapon piros-kék grafikás változat mellett piros főszínben játszó és agresszor fekete készül belőle.

























