Kawasaki Z1000SX: mint szuperkrossz?

moczart, 2010. október 18., hétfő, 08:30
Miért pont SX? – kérdezhetnénk a felöltöztetett Z1000 láttán, de ha valaki a legsportosabb túraélményre vágyik, amit japán motortól megkaphat, itt jó helyen keresgél.

A Z1000 felöltöztetése egyetlen pontban nem sikerült a Kawasakinak. SX? Mint szuperkrossz? Elvileg túramotor akart lenni, akkor mi baj volt a T-vel, mint Z1000T? Nem hangzik annyira sportosnak, mint az hogy SX, de akkor is. Az ötlet amúgy jó, hiszen kell a népnek a szélvédelem, főleg ha egy olyan sportos motorral kívánnak hosszabb távra indulni, mint amilyen a Z1000.

Franciaország a Kawasaki egyik legnagyobb piaca, így amikor a franciák feltűnő méreteket öltő Z1000 utángyártott idom vásárlásba kezdtek, az lépésre ösztönözte a termékfejlesztést Akasiban. A Kawasaki mérnökök nem tétlenkedtek, előkerült a rajzasztal és a műanyagöntő gép, és hirtelen el is elkészült a Z1000SX.

Sportosságot sugall, nem is hiába: a csupaszok között a Z1000, a felöltöztetettek között pedig a Z1000SX nyeri a legagresszívabb japán formaterv díját.

Egy felöltöztetett Z1000 előtt állunk, nem titok ez, sőt büszkeség. A Kawasaki ennyivel egy csapásra a burkolt szupersport-leszármazott sporttúra csoport élére került, az új SX egyetlen ellenfele a mellette szinte már idősnek számító Yamaha Fazer. 138 lóerő és 110 Nm szerepel a Kawa adatlapján, pontosan annyi, mint a csupasz Z1000-én, de mi más szerepelhetne, ha az idomokon, a kormányon és a tankon kívül nincs is egyéb különbség a két típus között?

A túraalkalmasság a Kawasakinál tehát nem vont teljesítménycsökkentést maga után, hozzá sem nyúltak a Z1000-hez, csak némi szélvédelmet és egy kis plusz hatótávot adtak neki: a tank befogadóképessége - formáján is észrevenni - 15 literről 19-re nőtt, azaz nézelődő tempóban és kis jóindulattal számolva majdnem száz kilométerrel több motorozási időt kapunk két tankolás közé.

A plexi itt alsó állásban van, de van még két ennél magasabb, a kipufogók fekete fényezése telitalálat. a csupasz dobjait is ilyenben kérnénk!

A Z1000 rúdkormányát lecserélték két csutkára, melyeket a felső villahíd fölé fogattak fel ízlésesre sikeredett öntvényekkel. Az üléspozíció így egy leheletnyit felegyenesedettebb lett, csuklóink némileg hegyesebb szögben állnak, mint a csupasz Z majdnem egyenes kormányára támaszkodva, de a három pozícióban rögzíthető, elsőre elégséges védelmet ígérő szélvédőplexit még így is jócskán ki kellett vágni kétoldalt, hogy elférjen az elfordított kormány.

A csupasz Z1000 egyik különlegessége teljesen digitális műszerfala, amit ráadásul még dönthetőre is terveztek; ezt sajnos nem kapjuk meg az SX-en, helyette egy sokkal visszafogottabb, a ZX-6R műszerfalára épülő egységet kapunk sötét hátterű analóg fordulatszámmérővel. A fentieken felül már csak maguk az idomok és egy utaskapaszkodó különbözteti meg az SX-et a csupasztól.

Egyszerűsödött, de leolvasni is könnyebb a módosított ZX-6R műszerfalat; az üléseket kényelmesebbekre cserélték, alattuk a tárolóhely mérete a kétszeresére növekedett.

Az idomzat kétszínű fényezése némileg képes palástolni a Z1000SX ruhájának méreteit, de ez az ára, ha szélvédelmet akar az ember, öröm, hogy az előző ZX-10R légbeömlőjének jellegzetes formáját viselő fejidomban végre mintha otthonára lelt volna az ER-6f első lámpája. A vonalvezetés tipikusan kawasakisan sportos és élekkel tagolt, de a fejidom alatt, oldalt látható légbeömlők nem Ram-Air nyílások: a blokkhoz vezetnek, frisslevegővel hűtik azt, amire az idomok fullasztó takarása miatt bizonyára szükség is van.

Mint az várható volt, a Z1000SX gyári kiegészítő katalógusából a csupasz Z-hez nem kapható, megannyi túrás termék közül válogathatunk, mint például a komplett hátsó doboz szett (oldaldobozok és topcase). A Z1000SX megalkotása logikus lépés volt a Kawasaki részéről, egyetlen dolog van csak, amiért haragszunk, és ez nem az SX utónév. A csupasz Z1000 csodaszép ötküllős kerekeit kár volt lecserélni, ezek a 3x2 küllősek a nyomukba sem érhetnek, még szerencséjük, hogy spóroltak némi rugózatlan tömeget.

Az egyszerűbb, - vagy mondjuk ki: csúnyább - kerekek és a fedetlen első teleszkópok miatt kicsit nehezen ismerhető fel benne a Z1000-ség.

A Z1000SX két színben kerül a kereskedésekbe jövőre (zöld és fekete), csupa-fekete fényezésben, a csak az SX-re jellemző feketére festett kipufogókkal kifejezetten veszedelmes benyomást kelt, de ez nem is baj: sportosságát a Z1000 tükrözze akkor is, ha ruhákkal takarják el izmait! Még egy, a csupasz Z1000-énél kétszer nagyobb

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

turocska, 2010. okt 20., szerda 12:06
öccsééém. Ez nagyon ott van. motorinfó szerezzetek motorinfot. adatokat, tapasztalati infókat akarok! :o)
A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
tomwar - 2012.máj.17 09:41
Azert a legszebb, amikor odaint a palyabironak:-))
viking - 2012.máj.17 09:29
Ahogy elnézem a ruháját, néhányszor nem sikerült...
hediangel - 2012.máj.16 21:43
Köszönjük, Emese.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS