Kawasaki Z750R: gyakorlott motorosok részére

moczart, 2010. szeptember 15., szerda
Erősebb fékekkel, egy komolyabb, feszesebbre hangolt futóművel és agresszívabb dizájnnal támad az R-esített Kawa bestseller.

Az elmúlt évek megkérdőjelezhetetlenül legsikeresebb utcai Kawasakija a Z750 volt, Franciaországban külön kultusza van a vasnak, de a három éves modellre már ráfért a frissítés.Az alapmodell mellé 2011-ben beállítanak egy még szebb, még sportosabb változatot, a Z750R-t.

A 106 lóerős, sornégyes motorblokk és a váz maradt érintetlen, az R-esítéssel a fékeket, a futóművet és néhány jól elhelyezett, stílusos megoldással a külalakot vették kezelésbe Akashi mérnökei.

Új a fejidom, több rajta az él, az ív meg beömlő féleség, mögötte egy sportosabb kiosztású, szebbre rajzolt műszerfal kapott helyet kis R betűvel fordulatszámmérőjében.

Az irányjelzők is újak és a fejidomhoz hasonlóan sokkal „élesebbek” az eddigieknél, plusz még az első sárvédő formája is változott. A külső tehát dicséretes és kellemes újításokkal gazdagodott, de az igazi újság a futóműben keresendő.

A 2009/2010-es Z1000 első teleszkópjait és hátsó rugóstagját építik be az új Z750R-be, alapbeállításuk az eddigi kis-Z relatív puhaságát még hírből sem ismeri, ráadásul már minden paramétere állítható a rugózó elemeknek.

A feszesebb hangolás mellé egy merevebb lengőkar is dukál, a zártszelvény acél darabot egy szépséges, préselt, az eddiginél sokkal merevebb alumínium lengővilla váltotta fel.

A sportosabb motorozást a frissített fékrendszer is támogatja: a 300 mm átmérőjű hullámos első féktárcsákat megvastagították (4,5 mm-ről 6 mm-re), a főfékhengert szintén a Z1000-ről ismert radiális pumpával váltották fel, ráadásként előre-hátulra fémbevonatos fékcsöveket kapunk.

Az érezhetően keményebb nyomáspont miatt a hátsó féknyereg dugattyúátmérőjét még csökkenteni is kellett, az ABS természetesen továbbra is opcionális.

A Z750R a fentieken felül egy igényes, kétszínű fényezést, minőségi lábtartókat, illetve még néhány, alig észrevehető (pl. új láncvédő) újdonsággal hívogat, magyarországi bevezetése jövő év elejére várható.

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

lolobar, 2010. szept 17., péntek 10:57
Szép volt, szebb lett. A hátsó villa csere időszerűvé vált. A fém fékcső általában butaság.
speedtriple, 2010. szept 16., csütörtök 21:00
Fém fékcső egy japán motorom: ez aztán a szenzáció!
vendeg, 2010. szept 16., csütörtök 20:10
folkmusic-árban pont félúton lessz a 750-es meg az 1000-es közt.
folkmusic, 2010. szept 16., csütörtök 17:23
Na, pontosan ez az, amit a japánoknak már réges régen meg kellett volna lépniük! Mondjuk a Triumph, Aprilia vagy Ducati mintájára. Úgy érzem, hogy ez lesz a következő motorom, ui. a Z 750 eddig is nagyon tetszett és most pontosan azt javították ki rajta, ami eddig visszatartó erő lett volna, hogy ezt a modellt válasszam. Árban szerintem a Yamaha FZ8, azaz olyan 2,5 milla körül lesz, de ha kicsit kevesebb, akkor sem fogok sírni :)
vanos74, 2010. szept 16., csütörtök 08:29
Tetszetős darab.
japontech, 2010. szept 16., csütörtök 08:01
Végre! Vigyázzatok 1000-k!
A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
tomwar - 2012.máj.17 09:41
Azert a legszebb, amikor odaint a palyabironak:-))
viking - 2012.máj.17 09:29
Ahogy elnézem a ruháját, néhányszor nem sikerült...
hediangel - 2012.máj.16 21:43
Köszönjük, Emese.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS