Leleplezték a 2011-es verseny Ninját

moczart, 2010. szeptember 03., péntek
A Nürburgringen mutatkozott be teljes harci díszben a jövő évi Kawasaki ZX-10R superbike változata. Sokat várnak tőle.

A Superbike világbajnokság most hétégi rundjának előestéjén tartotta a Kawasaki a vadonatúj, 2011-es ZX-10R Ninja superbike leleplező ceremóniáját. A limezöld motor, mint mindig, elég szépre sikeredett, de nagy feladatok várnak rá.

Technikai adatokkal, csemegékkel, a motor részletekbe menő ismertetésével továbbra sem kényeztették el a megjelent újságírókat a Kawasaki munkatársai, úgyhogy hűséges olvasóink számára a fényezésen kívül nem sok újat fogunk tudni mondani a motorról, hiszen ők már többször is láthatták e hasábokon az új Tízest, akció közben is, igaz, akkor még karbon ruhában.

A 2011-esek első példánya. Már alig várjuk, hogy az érdekesen faragott fej és farokidomban láthassuk az utcai lámpákat!

Ugyanakkor a Kawasaki rendkívül komolyra veszi a figurát, már ami a Superbike világbajnokság meghódítását illeti, ebben pedig nyilván kulcs szerepe lesz a teljesen új fejlesztésű vasnak. Ichiro Yoda, a Kawasaki Project Directora ki is emelte, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a motor fejlesztése szinte kizárólag a versenypályán, versenykörülmények között zajlott, sőt, az utcai verziót néhány ponton át is alakították a fejlesztés során, kizárólag azért, hogy a változtatások a verseny verzióba be- illetve átépítve kamatozhassanak – az új Tízes egy vérbeli, kompromisszummentes versenymotornak ígérkezik.

Mióta a Kawasaki kivonult a MotoGP-ből, minden versenyzésre szánt pénzét a Superbike sorozatba pumpálja, a Kawasaki Superbike Racing Team 2009-es átszervezése óta az eddigi évekhez képest sokkal több erőforrással rendelkezik és a gyártól, magától a mindenható Kawasaki Heavy Industries-től is sokkal több támogatást kap. A versenymotorokat a 2011-es szezonra a gyár készíti fel és küldi át Európába Paul Bird csapata számára, az európai szerelők és a japán mérnökök minden eddiginél szorosabb csapatmunkával készülnek az idényre.

Klikk a képekre, galéria nyílik!

Az új Kawasaki ZX-10R-rel személyesen október első hétvégéjén, a kölni Intermoton fogunk tudni személyesen találkozni, ne maradjatok le helyszíni tudósításunkról! És ha már Kawasaki, szeretnénk felhívni a figyelmeteket a www.kawa.blog.hu oldalra, ahol többek között megtalálhatjátok a múlt pénteki, hungaroringi Lime Party 2010-en készült összes fotót is. Kellemes böngészést!

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

szabipc40, 2010. szept 04., szombat 17:06
A Kawasakinál személy csere történt és most egy egész jó mérnöki gárdát hoztak össze, aminek minden valószínűséggel meg is lesz a gyümölcse. Nem vitás....ez egy erősen megalapozott-átgondolt csomagnak tűnik (nem kapkodták el).
citrom, 2010. szept 04., szombat 11:30
De azért a pici pénzböl gazdálkodó kawások mégis masterbike , és Le mans-i gyöztesek lettek. Ezt csinálja valaki utánuk ennyi pénzböl
exducatis, 2010. szept 03., péntek 21:06
Ez így nem igaz. Már tavaly is nyíltan kimondták, hogy a mostani motorral nem igen tudnak mit kezdeni és 2011-re készülnek. Idén meg csak véletlenül sem mondtak olyat, hogy "aztán majd most".
kriszpc40, 2010. szept 03., péntek 20:28
hát igen! minden évben ez van hogy uaaa aztán majd most!!! oszt mindig mi van?
turocska, 2010. szept 03., péntek 18:55
valami Isten császár módon néz ki. áááááá csöpp csöpp
vipera, 2010. szept 03., péntek 12:57
Remélem olyan gyors, ahogy kinéz, és a Kawa végre odakerül a WSBK-ban, ahova való: az élre! Remélem Sykestól nem válnak meg. Lascorz maradjon még inkább SSP-ben. Ui. a farokidomot úgy látszik, a Fireblade-ről vették át.
lolobar, 2010. szept 03., péntek 12:19
Jujujuj! A Kawasaki jövőre megnyeri a WSBK-t!
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
lolobar - 2012.febr.07 10:33
Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49
lehet, hogy Triple linuxon nyomja. Ha így van, az eleve gyanús.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség