Kígyóméreg rovat: Lazareth Dokujya
Mi sem értjük miért, de eddig nem foglalkoztunk túl sokat Európa egyik legbetegebb (persze jó értelemben), ugyanakkor technikailag talán legfelkészültebb motorépítő bagázsával, a Lazareth-tel – pedig mutogatnivalójuk van bőven, lásd példaként elöl járni Mazda-blokkos V6 Roadsterüket, vagy pont hogy ezt a piros rettenetet itt, a Dokujyát.
Vannak vájtszeműek köztetek biztos, akik azonnal meglátták a motorblokkot, mint ismerős alkatrészt a vason, de más egyebet, mint a Honda VTR1000 erőforrást, úgy sejtjük, nem nagyon fog tudni beazonosítani az átlag szemlélődő a Dokujyán – a motort leszámítva szinte minden egyéb elem a belsőfrancia D’Annecy tó, avagy „Az Alpok gyöngyszeme” mellett fekvő Annecy városban székelő (nem is olyan) kis manufaktúrában készült.
Illetve ott van még a féloldalas hátsó lengőkar, mint ismerős alkatrész, az egy MV Agusta F4-et szolgált a Dokujya előtt, és szintén a hozott cucc kategóriába esik – bár látni nem látjuk – a bal oldalon bordásszíjjal hajtott, a V2-es ezresre henkölt kompresszor, ami egy Mini Cooper S-ből való. A VTR blokk teherviselő elemként funkcionál, akárcsak a gyári Hondában, de a hozzá csatlakozó váz(acska) és a „lebegő” hátulját tartó mini segédváz már a Lazareth műve, és hát a látszat nem csal, szénszál erősítésű műanyag alkatrészekről beszélünk.
Az első féloldalas felfüggesztés a Lazareth kreációin előszeretettel alkalmazott, úgynevezett MonoArm megoldás, a „kormánynyakon” állítható húzó és nyomófokozati csillapítással – a rugóstag egyébként a hatalmas átmérőjű központi csúszószár belsejében kapott helyet, és az EMC-től származik.
A kerekeket a Marchesini adta, de mielőtt még felkerültek volna a magyarul Kígyóméregnek elnevezett vasra, a Lazareth az elsőt 3,5 collig keskenyítette és peremfék-alkalmassá tette, a hátsót pedig 8 collosra szélesítette ki – előbbi a Buellekről ismert egy hatalmas tárcsás, „fékbetétcsere-rémálom” megoldás, utóbbi pedig csak és kizárólag azért kellett, hogy elhelyezhető legyen rajta a 210 mm széles gigant hátsó abroncs. Az agresszív megjelenés mellett a gyors bekormányzás nem volt a tuningkritériumok között, úgy tűnik…
A gyári Honda VTR – ki ne emlékezne még rá – a blokk két oldalán hordta vízhűtőit, de nem így a Dokujya: a Lazareth saját kipufogórendszerét díszítő, két, az ülés alá felkanyarított apró rozsdamentes kipufogódobok közé került a hűtés őfelségén, akárcsak egy Benelli Tornadón. Minden egyéb alkatrész a Lazareth által tervezett és gyártott és CNC megmunkált „repülőaluból”, vagy éppen karbonból készül.
A www.lazareth.fr Models for sale menüpontja alatt érdemes nézelődni az érdekelteknek, ugyanis a Dokujyát, vagy a hozzá hasonló két-, három vagy éppen négykerekű elmeroggyant kreációkat nem csak a párizsi Motor Show-ra készíti Lazareth úr és csapata, meg is lehet őket vásárolni – ugyanakkor érdemes igencsak súlyos árcédulákra felkészülni a kedves érdeklődőknek.
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
lolobar - 2012.febr.07 10:33Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49





















