BMW HP2 Sport M
Már motorkerékpárjait is M-kezelés alá veti a Bayerische Motoren Werke, [mi] azt mondjuk, csoda, hogy eddig ellen tudtak állni a kísértésnek.
A szokásos, speciális M-es teljesítménynövelő kúra eredményeként születő sportautókat általában nagy étvággyal fogyasztják a motorsport azon szerelmesei, akik megengedhetnek maguknak egy-egy ilyen járművet, éppen ezért volt érdekes, hogy a BMW (Európa legnagyobb motorgyártója) Motorsport részlege miért nem farag motorokat is, hiszen már csak a plusz bevétel miatt megérné....
Most viszont megtették, a gyár legsportosabb boxerére csaptak le a motohrspohrt divizzión mérnökei. Egyetlen bibi van a dologban: a HP2 Sport Motorsport első, második, de még harmadik ránézésre is teljesen megegyezik az alap, („nememm”) HP2 Sporttal.
Azon kívül, hogy festése megegyezik az Endurance Világbajnokságon indított BMW csapat versenymotorjainak fényezésével, sok mindent nem ismerünk a beavatkozás mélységéről, de amennyire az a rendelkezésre álló képek és adatok alapján leszögezhető, mindössze három lóerő pluszt tud felmutatni a HP2 Sport M-változata az eddigi modellhez képest.
A HP2 Sport alapára picivel 6,5 millió forint fölötti, hogy az „átfújt” M ennél mennyivel lesz drágább, arról egyelőre nincsenek információink. Az M-es HP2-ből (béemvéseknek nem egy kicsit bizarr többszörös fokozás ez?) pontosan 400 darabot fognak legyártani, mindet Európának.
blindarm - 2012.febr.04 11:48Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20















