F800R á la AC Schnizer
Az 1987-ben alapított aacheni AC Schnitzer neve ezer és egy szállal kötődik a BMW márkához, igaz, túlnyomórészt a négy keréken guruló bajor járművek tuningja juthat az ember eszébe a név hallatán. Korábbról is voltak "motoros" munkái a műhelynek, amely az utóbbi időszakban szorosabbra fűzte a szálakat a Motorrad szekcióval.
Ezúttal a Rotax-blokkos házicsupaszra, a nemrég pfeifferi változatában is megcsudált F800R-re tette rá a kezét az AC Schnitzer. A beavatkozás egy vizuális- és a futóművet érintő szofttuning, melynek célja új megvilágításba helyezni a motor dinamizmusát. A megfelelő szó talán az "elsztrítfájteresítés" a történtekre: az AC arra tett kísérletet, hogy ördögibbé, exkluzívabbá és gusztusosabbá tegye a nyolcszázas R-t.
Az eredmény a képeken látható - és szinte borítékolható, hogy meg fogja osztani a közönséget. Az biztos, hogy egyedi - de harmonikusnak csak nagy engedékenységgel mondható. Az elülső rész és a fehérre fényezett elemek olyan hangulattal ruházzák fel az F800R-t, ami vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem jön be: az arany középszer ezesetben felejtős. A modell alapkoncepciójával, a könnyed vonalvezetéssel szöges ellentétben áll az aacheniek által nekünk adományozott látvány.
A funkcionális dolgokra helyezte inkább a hangsúlyt az AC: az új kormány pozicionálásával, a lecserélt karokkal elérték, hogy megváltozzon a motor ergonómiája. A széria-felfüggesztések helyén a WP alkatrészei kaptak helyet. A 2-1-be rendszerű kipufogórendszer az AC Schnitzer saját márkajelzésű darabja, igazi iparosremek, de a szögletes vonalai valahogy jobban passzolnának a K-sorozathoz, semmint az F800R-hez. A modellhez való Akrapovic dob - amely extraként szerepel a BMW felszereltség-kínálatában, egyszerűsége okán valahogy simulékonyabb választásnak tűnik ehhez a csupaszhoz.
blindarm - 2012.febr.04 11:48Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20

















