BMW S 1000 RR: az első képek és adatok

szabomiki, 2009. május 10., vasárnap
193 lóerő, 183 kilogramm, a legbrutálisabb arány a piacon. Kajla külső, komoly belső. Hagyományos megoldások, de könyörtelenül optimalizálva.

193 lóerő, 183 kilogramm szárazon, és egy soha ennyire szofisztikált elektronika - kevesebb, mint tizenhatezer euróért (az mennyi forint is?). Ezekkel az űrszámokkal dobálózik a BMW, na meg egy teljesen aszimmetrikus, már-már kajlába hajló dizájnnal. Itt a bajor superbike, aminek a léte legalább akkora abszurdumnak tűnhetett pár éve, mint az Aprilia négyhengerese. Hivatalos gyári fotók és hiteles adatok a sok pletyka után.

Rejtőzködő, titokzatoskodó életmódot folytatott az S 1000 RR - eddig. Kölnben nagyon várta a közönség meg a szakma, de nem tárta fel magát, csak a WSBK-s versenymotor tekintett le a bámész tömegre. Milánóban dettó. Aztán jött egy fotó a BMW-től, amit rengeteg-rengeteg pletyka és mit szépítsük, intrika követett, telis-tele helytelen következtetésekkel. Ezekre nem volna szép éppen most, az új modell bemutatásakor kitérni, a legtöbben úgyis ismerik a vádpontokat.

Egyvalami biztos: a Motorrad marketingesei elejét vehették volna a probléma eszkalálódásának, ha nem várnak a világbajnokság ötödik nagydíjáig (Monza) a prezentációval. Persze nyilván ennek is megvolt a maga oka. És hogy milyen lett? Hogy tényleg ennyire "bivaly", mint ahogy Corser és Xaus mondják? Lesz rajta ABS meg TC?

Amit mindenekelőtt látnunk kell ezzel a superbike-kal kapcsolatban, az az út, amit a gyár bejárt, hogy eljusson idáig. Az SBK-nak már elég régóta küldözgették szerelmük tétova jelzéseit, aztán heves flörtölésbe kezdtek, most meg már házasság, gyerek... Idén csak a tapasztalatszerzés a cél, jövőre pedig már tényleg versenyképesnek kell lenni, mondják. Hasonlóképpen ambiciózusak a piaci tervek a kereskedésekben egyébként csak év végén debütáló motorral: rövid idő alatt 10%-os szeletet kívánnak kihasítani az sportezres-tortából Münchenben. Merész.

Az S1000RR elsősorban nem a márkahű béemvéseknek szól, hanem a "külső" publikumnak: egy GS-ről senki nem fog átülni egy fenevadra. Itt jön az igazság pillanata: nem elég a pályán versenyképesnek lenni, a piacon, ár-érték arányában ugyanúgy ott kell lenni a szeren - és éppen ezért plántáltak bele mindent, ami technológiai furmány és finesz és know-how volt BMW istállón belül (az F1-brigádot beleértve!).

Senki ne várjon korszakalkotó innovációt, sem világot felforgató, minden eddigi sémán kívül eső megoldásokat: a műszaki kivitel egy hagyományos motorkerékpárt tükröz. Az integrált Ride by Wire-t és a változó szívótölcsérhosszt már más modelleiken bemutatták a németek. Akik szerint a maximális teljesítmény záloga az optimalizáció (bármit is jelentsen ez).

Ami azt illeti, ezt a soros négyhengeresüket alaposan összeoptimalizálták. A vezérlőelektronika rém fejlett (négyféle gyújtástérkép – rain, sport, race, slick - közül választhat a felhasználó, úgy tűnik, ezen a téren is megindul a verseny a gyárak között), hengerenként két injektor etet, csúszókuplung alap. A furat rekordarányú a kategóriában, 80 mm-es, ehhez a löket 49,77 mm. Így már érthető az igen magas elérhető fordulattartomány, a piros csíkot 14 ezer percenkénti fordulathoz illesztette a BMW, a tiltás 14.200-nál avatkozik be. 193 LE a maximális teljesítmény, ezt 13 ezernél prezentálja a motor. A 112 Nm-es legnagyobb nyomatékot pedig 9.750-en. Azért ezek komoly számok, főleg a 183 kg-os száraz ill. 204 kg-os menetkész tömeg ismeretében. Ez, jelezzük, a legjobb súly-teljesítmény arány a jelenlegi piaci kínálatban.

A futómű szintén racionális, megfelel a kánonnak - alumínium hídváz, hosszú lengővilla, radiális Brembo (nem egyblokkos) féknyergek, mindenhogyan állítható felfüggesztések, 46 mm szárátmérőjű villa. 1432 mm-es tengelytáv, 23°9’-es villaszög.

Az erőssége tehát nem a műszaki újítások száma – az első információk alapján sokkal inkább a dinamikus kezelhetőség. Valójában ez az első sportmotor, ami egyidőben alkalmazhat (opcionálisan) DTC-t (Dynamic Traction Control) és a Race ABS-t, ami – mint a neve is mutatja – hiperkönnyű és hiperkompakt, mindösszesen 2 és fél kilót nyomó – fékasszisztens. Mindkét kiegészítő, a DTC és az ABS is programozható, a négyféle gyújtástérképhez. De elérhető hozzá a HP2-n és K1300-on bemutatott elektronikus váltórásegítés is.

S 1000 RR galéria itt.

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

ribizli, 2009. máj 12., kedd 20:46
D
ddt500, 2009. máj 12., kedd 20:36
Jön még kutyára dér.
ribizli, 2009. máj 12., kedd 20:00
Még mindig jobb mint az örökös sereghajtó.D
ddt500, 2009. máj 12., kedd 19:57
Mondtam, hogy Ducatisok mind csalók. :))
ribizli, 2009. máj 12., kedd 18:22
ddt!Akkor nem kiintették büntetésre,kanyarlevágásér?DLegközelebb figyelj,ne csak nézz.Az viszont igaz,hogy a stock zx10 megy a legközelebbi időket a wsbk-s tipustársához.Az aprilia mega legtávolabbit.
ddt500, 2009. máj 12., kedd 17:17
Az superstock-nak bizony elég sok köze van az utcai motorokhoz. yamahatrx: Attól függ hányszor csinálják egy idényben.
poznamokus, 2009. máj 12., kedd 16:02
#14 - bizony sok a tudatlan balf***, aki szerint az SBK-s teljesítmény van valami köze az utcai motoréhoz. Pl az első verziós CBR1000RR majdnem vébét nyert Vermuelen alatt, oszt az utcai verzió szinte minden teszten leszerepelt. De hát ugye nagy erőkifejtésbe tellik néha gondolkodni is...
yamahatrx, 2009. máj 12., kedd 14:25
ddt500: tehát akkor ez azt jelenti, ha következő versenyen, mondjuk egy yamaha, vagy egy honda fog műszaki hiba miatt kiesni. hogy megbízhatatlanok, és sz.arok???!!!!
yamahatrx, 2009. máj 12., kedd 14:23
ddt500: tehát akkor ez azt jelenti, ha következő versenyen, mondjuk egy yamaha, vagy egy honda fog műszaki hiba miatt kiesni. hogy megbízhatatlanok, és sz.arok???!!!!
edharley, 2009. máj 12., kedd 13:49
Sajnos itt sok a nevetséges hozzászólás, mert mindíg a superbike-ot hozza föl mindenki, holott szinte semmi köze nincs az utcai modellhez, kivéve a nevét. Az tuti, hogy egy ütős gépet adnak az emberek alá és nem is lepődnék meg azon, hogy ha ez a modell nyerné az ezres tesztet. A BMW mindíg is a precizitásról és az élményekben gazdag brutális erőkről volt híres, persze inkább az autóira volt ez jellemző, de megszületett a mocijuk isami ezt a hagyományt viszi tovább. Nem szeretem az olyan embereket akik előre ítélkeznek és az olyanokat akiknek bármilyen szép és jó valami mégis csak a fikázás hagyja el a szájukat, mert nem lehet nekik eleget tenni, de kíváncsi lennék arra, hogy ők milyen csodával állnának elő:)!
yamahatrx, 2009. máj 12., kedd 11:46
ddt500: tehát akkor ez azt jelenti, ha következő versenyen, mondjuk egy yamaha, vagy egy honda fog műszaki hiba miatt kiesni. hogy megbízhatatlanok, és sz.arok???!!!!
ddt500, 2009. máj 12., kedd 11:20
Superstock 1000-ben most Monzában 4-en küzdöttek a dobogóért. 2 ducati, egy K9 meg egy ZX-10R. Aztán, hogy hogy nem az egyik Ducati megadta magát. Hogy is van ez? Pedig nem nagyon van tuning ergo megbízhatónak kellene lennie.
motorinfo, 2009. máj 11., hétfő 22:07
jav. köszi.
hediangel, 2009. máj 11., hétfő 22:04
jajajaja, eliras
ribizli, 2009. máj 11., hétfő 22:04
vipera!Pont vasárnap néztem egy ilyen kőrberöhögést,az fórdítva sűlt el,egy 1198,és egy 2008-as zx 10 között.De a superstockban is a dukik a jobbak,pedig ott nem nagyon van tuning,vagy a német superbikében.Max tökegyenesben végsebességre van esálye ha ki van ütve a 299.
hanyatt, 2009. máj 11., hétfő 19:33
"Ride by Wire-t vezeték nélküli összeköttetés" Mi? Éppen hogy vezetékes csak nem bowdenes. Vagy Ride by wireless?
vendeg, 2009. máj 11., hétfő 18:07
nem olyan ronda ez, ha úgy vesszük akkor a legszebb BMW:-)))))))))) Utcára ez a teljesítmény teljesen felesleges, a VB-n meg nem mutat semmit sem, magyarul ahol kéne ott nem erős...
szabipc40, 2009. máj 11., hétfő 17:55
Úgy gondolom jó irány a BMW-től. Tavaly nyár elején láttam először S 1000RR-t élőben szériatesztelésen, amikor még nem volt széria érett. Egyik Német klubbal titokban érkeztek a Pannonia-ringre. Már akkor is feltűnt a dinamikája többi motorhoz képest és a kemény-éles hangjával, szóval...elég nyersen szól. Azonban nem voltak valami közvetlenek.....takargatták stb.
vipera, 2009. máj 11., hétfő 16:56
Ez a fényszóró valóban okádék. Amúgy ne az SBK-t nézzük... utcán a Kawasaki ZX-10 körberöhögi a Ducatit, superbike-ban meg a vert mezőnyben kullognak. Kíváncsi lennék amúgy, hogy mennyibe kerül a BMW.
turocska, 2009. máj 11., hétfő 15:47
egy utcai motor emberek! hagyjuk most az sbk-t. nem szép, de randa. teljesítményadatok jók. felesleges mint az összes többi is ezres. várjuk doki tesztjét.. s megtudjuk, seggbedugós - karkitépős, lineáris, vagy mint az mv, 0 vagy 1-es :o) , vagy csak kezdő örömlányos, sok jó indulattal, sok kényesztetéssel, mert most alakítja ki a vevőkört..
littlerock, 2009. máj 11., hétfő 15:35
azt a designert lógatnám fel az első fára, aki ezt a fényszórópárost megálmodta... ez CSÚNYA!!!
yamahatrx, 2009. máj 11., hétfő 13:11
na evvel a sz.ar fékkel, biztos nem lesznek jó eredmények.
yamahatrx, 2009. máj 11., hétfő 13:07
hát nem tudom, de az sbk-ban nem nagyon muzsikál. viszont az aprilianak a legnagyobb a végsebessége, és általában elől végez.
A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
tomwar - 2012.máj.17 09:41
Azert a legszebb, amikor odaint a palyabironak:-))
viking - 2012.máj.17 09:29
Ahogy elnézem a ruháját, néhányszor nem sikerült...
hediangel - 2012.máj.16 21:43
Köszönjük, Emese.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS