Feltámasztották Steve McQueen motorját
Amiről itt szó van, az maga a szépség és szenvedély. Ha valakit egy kicsit is átjár a Vintage-szellemiség, tökéletesen érti és érzi, és elég egy kép is, hogy gyorsabban dobogjon a szíve. A történet főszereplője Steve McQueen – nagy színész, nagy ember és nagy motoros.
Steve közülünk való volt. Aki látta a ’Dixie Dynamite’ vagy az ’On Any Sunday’, vagy akárcsak fényképeket abból az időből, tudja, hogy McQueen a krossz megszállottja volt – és hogy olyan motorokkal gyakorolta a mesterséget, amiket ma csak szájtátva figyelünk.
Steve McQueen 1930. március 24-én született. Debütálása a Girl on the Run-ban volt, de csak szöveg nélküli szerep volt. Ezután több sorozatban kapott szerepet, de itt is csak néhány epizód erejéig. Első komoly moziszerepe a Never Love a Stranger volt. Népszerűségét az 1960-as A hét mesterlövésznek köszönheti. 1963-ben a Szerelem a megfelelő idegennel volt, amiben egy zenélésből élő embert játszik és teherbe ejtett egy nőt (Natalie Wood) akit alig ismert (első Golden Globe-jelölést ért neki). 1967-ben a Homokkavicsok Oscar és Golden Globe jelölést hozott. Utolsó két Golden Globe-jelölése 1970-ben a Zsiványok és 1974-ben a Pillangó-ra. 1974-ben Paul Newmannal játszott a Pokoli torony című filmben, amiben egy tűzoltót alakít, aki a San Franciscoban lévő világ legmagasabb felhőkarcolóját próbálja megmenteni csapatával a lángoktól. Utolsó alakítása 1980-ban volt a A vadász című film, mert 1980. november 7-én elhunyt rákban. Forrás: wiki |
Másfelől Steve igazi „perfekcionista” volt, imádta testre szabni a gépeit. Ezek közül az egyik kedvence éppen a fenti filmben használt Métisse Mark III Desert Racer volt, amelyet Angliából hozatott be az Egyesült Államokba.
Az eredetileg a Derek és Don Rickman által tulajdonolt Métisse a versenyfutóműveiről volt híres. A Rickman-fivérek márkáját ma Gerry Lisi mondhatja magáénak, aki arra szánta el magát, hogy McQueen motorjának replikáját tegye közkinccsé. Az ötlet nem másé, mint a színészóriás fiáé, Chad McQueené, aki minden további nélkül felhatalmazta a Métisse-t édesapja nevének használatára, így kaphatta a motorkerékpár a Steve McQueen Desert Racer Replica nevet. Ami „annak” a masinának a tökéletes másolata. Krómozott váza olajtartályként is szolgál, szíve ugyanaz a Triumph TR6 kéthengeres.
A 650 köbcentis erőforrást természetesen a mai kor igényeinek megfelelően átépítették (és frissítették: Boyer elektronikus befecskendezést kapott), eredeti jellemzőit meghagyva. A múltra való visszacsatolások minden alkatrészcsoportnál megfigyelhetőek: BSA-felnik, Ceriani-villa (35 mm-es szárátmérő), hátul a Girlingeket reprodukáló Hagon rugóstagja. A retró-hatást a dobfékek teszik teljessé, előre a Triumph szállítja az egységet, hátulra a BSA.
Az idomzat természetesen McQueen eredeti motorjának színét viszi tovább, nagy különbség viszont, hogy a replikáé vékony metszetű és üvegszálból készült. A ruhát egyébként ugyanaz a Mitchenall Bros gyártotta a Metisse számára, mint a ’60-as években az eredetiét. A képeken látható darab a #000-ás példány, amely Chad McQueent illeti, amúgy pedig háromszáz egység készül belőle, rendelésre.




















