2004. Január 07., Szerda | Szerző: motorinfo.hu
Akármelyik volt szocialista ország fel tud mutatni egy valamirevaló nemzeti autómárkát, csak éppen mi, magyarok nem, gondoltam a minap.
Autóbusz és tehergépjármű-ereklyék ide vagy oda, a "vas és acél" korszakában produkált magyar járműtermelés csak részben jelenthetett presztízst a szoc. blokkon belül hazánknak, hiszen magyar kocsiról még senki sem hallott (már ami a megvalósult projekteket illeti), míg a környező országok csak útra tudtak gurítani egy-egy Skodát, Zastavát vagy Daciát (hogy a többieket ne említsem).
Magyar motorgyártás azonban volt, van és lesz. A magunk módján.

Ugrás a mai korba, a kétezredik éven is túlra. Az idézet egy konformistának aligha nevezhető internetes kommuna (szanalmas.hu) szerveréről származik: "Néhány jószándékú műszaki szakember elhatározta, hogy ismét motorkerékpárt gyárt Magyarországon. Jó alkatrészekből jó technikai adottságú gépet építettek, ami olyan csúnyára sikeredett, hogy a vevők oldalba se vizelik szívesen. Ha van valaki a kommunában, aki egy vonzóbb design-nal, továbbá olcsó de hathatós marketing ötlettel eladhatóbbá tehetné ezt a kezdeményezést, kérem, jelentkezzen. Az alap megvan, szépet pont annyiért lehetne gyártani, mint ezt a csúnyát."
Hogy mi a szép és mi a csúnya, azt ki-ki döntse el önnönmaga. Szabad országban élünk elvégre. A tény, hogy a GAIA GM50 típusú segédmotorkerékpár létezik.
A totális ismeretlenség sűrű-sűrű ködébe burkolózó nemzeti motorunk léghűtéses, kétütemű, egyhengeres blokkja 5,78 LE-ig kompetens, nyolcezer percenkénti fordulat mellett. Két litert fogyaszt 100 km-en, és nettó 390.000 forintba kerül.
» hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.